Tényleg gyógyítják az ízületi gyulladást a réz ékszerek?

A réz nagyon fontos mikrotápanyag, az emberi civilizáció történetében is nagy szerepe volt. Egyes alternatív gyógyászattal foglalkozó szakemberek azonban csodás képességeket tulajdonítanak neki, például azt, hogy a réz ékszerek viselése az ízületi gyulladást is képes gyógyítani.

Több olyan internetes oldalt is találhatunk, melyen a rézből készült ékszerek, elsősorban karkötők egészségjavító hatásairól olvashatunk. Az ezeken található beszámolók szerint ezek az ékszerek nemcsak dekoratívak, de az ízületi gyulladásokkal kapcsolatos fájdalmakat is rendkívül hatékonyan csökkentik. Erre azonban nincs tudományos bizonyíték: az egyik legnagyobb, a témával foglalkozó kutatás szerint nem várhatunk semmilyen pozitív hatást ezektől az ékszerektől – de legalább ártani sem ártanak. A kutatás során sem a rézből készült, sem pedig a mágneses karkötők nem csillapították a fájdalmakat.

„Igazából sajnálatos, hogy ezeknek az ékszereknek nincs semmilyen hatása, hiszen könnyen alkalmazhatóak és biztonságosak” – mondta a kutatás vezető szerzője, dr. Stewart Richmond, a University of York kutatója. „De azok, akik ízületi gyulladással küzdenek, inkább másra költsék a pénzüket, például olyan étrend-kiegészítőkre , melyeknél bizonyított a jótékony hatás. Ilyen például a halolaj.”

Az ízületi gyulladás előjelek nélkül jelentkezhet és megkeserítheti életünket. Kezelésére különös gondot fordítsunk! Kattintson! A réz karkötőket árusító oldalakat érdemes kritikával olvasni, mert hiába szerepelnek meggyőző mondatok, beszámolók és tudományosnak tűnő leírások ezeken, valójában az állítások mögött nincs bizonyíték, illetve az átadott információk sem teljesek. Az valóban igaz, hogy „a réz nélkülözhetetlen az egészségünkhöz” és „ennek a fémnek természetes hővezető képességei vannak”, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy konkrét problémákra (például az ízületi gyulladásra) is hatékonynak bizonyulhatnak.

Valóban csodás képességgel bír a réz?

Dr. Richmond szerint például a placebóhatás tipikus példájának tekinthető az, hogy a rézből készült karkötőknek tulajdonítjuk a fájdalom enyhülését, annak ellenére, hogy valami teljesen más is kiválthatja az állapotunk javulását.

„A krónikus gyulladásos betegségeknek, így az ízületi gyulladásnak is jól követhető ciklikussága van, vagyis a betegség fellángolását idővel a tünetek fokozatos elmúlása követi. Aki éppen a fellángolás időszakában kezdte el viselni a réz karkötőt, könnyen azt hiheti, hogy annak hatására múlt el a fájdalom, pedig valójában egy teljesen természetes folyamatról van szó, mely akkor is megtörtént volna, ha nem visel ilyen karkötőt” – magyarázta dr. Richmond.

Sokakat összezavarhat az az állítás is, hogy a réz reakcióba lép az izzadtsággal, vagyis a szervezetünkből távozó méreganyagokkal, és zöldre színezheti a bőrt, bizonyítva azt, hogy a réz igenis „kifejti” a gyógyító hatását. Pedig ez az elszíneződés egy teljesen természetes folyamat, akár viseljük a rezet, akár nem.

Ennek ellenére, a réz valóban nagyon jó hatással lehet az egészségünkre, például a rézfelületeken nem képesek életben maradni bizonyos kórokozók, így baktériumok, gombák és vírusok sem. Kutatók éppen azért azt javasolták, hogy érdemes minél több helyen lecserélni a kilincseket rézből készültekre – a kilincsek ugyanis azon felületek közé tartoznak, melyeket a legtöbbször érintünk meg, így a különböző mikrobák „utaztatásában”, terjedésében is rendkívül nagy szerepet játszanak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra