A mesterséges intelligencia ellen nem nyerhetünk

Nem lehet legyőzni a mesterséges intelligenciát - ezzel indokolta egy interjúban visszavonulását Li Sze Tol, a Go játék dél-koreai mestere. Ő az egyedüli ember a világon, aki képes volt legyőzni 2016-ban a Google algoritmusát - az AlphaGót - az ősi kínai stratégiai játékban.

"A mesterséges intelligencia Go játékokba való bevonulásával jöttem rá arra, hogy már nem vagyok a csúcson, annak ellenére, hogy óriási erőfeszítések nyomán a világ első számú játékosává váltam" - mondta Li a Yonhap dél-koreai hírügynökségnek. "Még ha én is vagyok a legjobb játékos, akkor is létezik egy entitás, amelyet nem lehet legyőzni" - tette hozzá. A Google DeepMind Technologies által kifejlesztett AlphaGo egy ötjátszmás játékban négyet megnyert Lee ellen, egyben viszont a dél-koreai mester lett a győztes 2016 márciusában. Ez az egyetlen olyan győzelem, amelyben egy ember képes volt megverni a mesterséges intelligenciát a stratégiai játékban.

mesterséges intelligencia, stratégiai játék, számítógépes játék,
Nem lehet legyőzni a mesterséges intelligenciát. Fotó: iStock

Vírus miatt nyert a férfi

A Go stratégiai játék több mint 2500 éves. Kínából ered, és hosszú évszázadokon át csak ott és a környező országokban játszották. A játékot egy 19x19 mezős táblán játsszák, a játékosok felváltva teszik a tábla metszéspontjaira fekete illetve fehér köveiket. Közben arra törekszenek, hogy minél több területet kerítsenek be a letett kövekkel, illetve a kövekből kialakított alakzatokkal.

Visszagondolva a játszmákra, a tizennyolcszoros Go-világbajnok úgy vélte, valószínűleg csak azért sikerült megnyernie a negyedik játszmát, mert valami vírus lehetett az AlphaGo programjában. A Google szakemberei azóta továbbfejlesztették az AlphaGót, a gépi tanulásra épülő technológiának pedig sikerült száz játékban is legyőzni elődjét.

A Go játék dél-koreai mesterét egyébként nagyon frusztrálta, hogy elvesztette az első három játszmát az AlphGóval szemben. "Soha nem olvasok el rólam szóló híreket az interneten. De kíváncsi voltam arra, miként vélekednek az emberek rólam három egymás utáni játszma elvesztése után. Váratlanul ért, hogy csak kevés ember bírált emiatt" - mondta. "Őszintén szólva már a játék kezdete előtt éreztem egyfajta vereséget. A DeepMind Technologies szakemberei annyira magabiztosnak látszottak a kezdetektől fogva" - emlékezett vissza.

Lee a jövő hónapban azonban még egyszer asztalhoz ül egy mesterséges intelligencia Go-játékossal, hogy megemlékezzenek visszavonulásáról Dél-Koreában. Vetélytársa a dél-koreai NHN Entertainment vállalat által fejlesztett HanDol lesz. A 2018-ban elkészült mesterséges intelligencia már legyőzte Dél-Korea öt legjobb Go-játékosát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra