Sikerült eltűntetni az öregedés jeleit

Mesterségesen megöregítettek, majd sikeresen "visszafiatalítottak" néhány kísérleti egeret a birminghami egyetem kutatói.

Meglepő eredményre jutott a birminghami Alabamai Egyetem (UAB) kutatóinak kísérlete, melyben kísérleti egerek öregedését próbálták meg visszafordítani. Az állatoknál mesterséges módon gyorsították fel az öregedés folyamatát, mégpedig egy olyan antibiotikummal, amely a mitokondriumok működésében okozott zavarokat. Majd ugyanezt sikerült visszafordítani.

Jelek, hogy testünk túl gyorsan öregszik Több szakember is egyetért abban, hogy öregedésünk sebessége nagy mértékben függ a külső tényezőktől is, nem csak a genetikától. Egyesek akár háromszor olyan gyorsan is öregedhetnek, mint mások. Kattintson !

Megöregedtek, majd visszafiatalodtak az egerek

A mitokondriumok önálló DNS-sel rendelkező sejtszervecskék, tulajdonképpen a sejtek "reaktorai", amelyek az energiaellátásért felelősek. Korábban már több kutatás is foglalkozott az öregedés és a mitokondriumok kapcsolatával, a kor előrehaladtával ugyanis ezek a sejtszervecskék egyre több működési zavart mutatnak, amit a mitokondriális DNS mutációinak felhalmozódása okoz.

A kutatóknak sikerült visszafordítani az öregedés jeleit
A kutatóknak sikerült visszafordítani az öregedés jeleit

A kutatók speciális antibiotikumos kúrával ezekben a mitokondriumokban okoztak működési zavart, melynek hatására az állatok rohamosan öregedni kezdtek: mozgásuk lelassult, szőrzetük megritkult és őszes árnyalatot öltött, bőrük pedig ráncosodni kezdett. Alig két hónap elteltével már egy kései életszakaszában járó állat látszatát keltették.

Az igazán meglepő eredmény azonban akkor született, amikor a mesterségesen előállított génmutációt kikapcsolva az egerek regenerációja is beindult, a folyamat pedig teljesen vissza tudott fordulni: az állatok szőrzete kevésbé őszen nőtt vissza, bőrük pedig kisimult. A kutatást végző Keshav Singh szerint ezt a folyamatot még sosem figyelhették meg laboratóriumi körülmények között, az eredmények ugyanakkor kiváló lehetőséget nyújtanak olyan terápiák kidolgozására, amelyek az öregedéssel járó betegségek megelőzésében és kezelésében segíthetnek.

Forrás: Daily Mail

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra