Sikeres az első komplex arcátültetés - videóval

A New York University sebészei a Langone orvosi központban augusztus 14-én elvégezték az első komplex arcátültetést, s rá éppen három hónapra bejelentették, hogy a beavatkozás teljes sikerrel zárult. Egy összeégett tűzoltó kapott ezzel lehetőséget, hogy visszatérjen a normális életbe.

Nem túlzás azt állítani, hogy Patrick Hardison borzalmas sérülései után leginkább egy földönkívülire hasonlított. A Dr. Eduardo Rodriguez vezetésével megtervezett és lebonyolított 26 órás műtét, amelyben több mint száz szakember vett részt, azonban visszaadta emberi mivoltát.

Valószínűleg a világon eddig el volt a legbonyolultabb plasztikai sebészeti beavatkozás. A műveletben párhuzamosan több csapat is dolgozott teljes szinkronban. Az egyik team lefejtette a nyak tövétől felfelé a donor teljes fejbőrét és arcát, a másik pedig eltávolította a páciens sérült szöveteit, aztán elvégezték magát az átültetést. Mivel az elmúlt több mint 90 napban Hardison szervezete nem lökte ki az új arcot, az egykori tűzoltó hazatérhet, és folytathatja a normális életét.

Eddig azonban hosszú út vezetett a Mississippi állambeli Senatobiából, ahol 2001-ben Hardison egy kigyulladt ház oltása közben csapdába esett. A hőség megolvasztotta a maszkját, s amikor a társai kihúzták a tűzből, az arca lángolt. Két hónapig kórházban ápolták, s több mint 70 sebészeti beavatkozást hajtottak végre rajta, de az orvosok nem tudták megmenteni sem a szemhéját, sem a fülét sem más arcrészleteit.

Patrick Hardison a műtét előtt és után Forrás: Technisider.io

Hardison 2012-ben találkozott Dr. Rodriguezzel, s a teljes arcátültetés mellett döntöttek. Hasonló beavatkozásra korábban alig került sor. Az elsőt 2013-ban Lengyelországban hajtották végre. Aztán meg kellett várni, hogy egy olyan donor álljon rendelkezésre, akinek az arcmérete, a vértípusa, a súlya, a magassága is megfelelő. Végül David Rodebaugh arcát kaphatta meg Hardison. A néhai profi BMX versenyző idén júliusban Brooklynban balesetet szenvedett, s az orvosok augusztus 12-én nyilvánították agyhalottnak. Mivel szervdonor volt, a családja beleegyezett, hogy a megégett tűzoltó kapja meg az arcát, illetve más szerveit (szívét, máját és szemét) is felajánlották átültetésre.

A műtét lefolyását lépésről lépésre bemutató videót megnézheti

Forrás: Technisider.io

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra