+10° - +25°
Nincs front

Rengeteg betegség terjedését előzhetjük meg, ha lecsukjuk a vécé fedelét!

Számtalan baktérium és vírus terjedését előzhetjük meg, ha lehajtjuk a vécé fedelét, de még azelőtt, hogy lehúznánk azt - állítják a kutatók.

Ahogyan sokan a kézmosás szükségességét sem veszik komolyan, a legtöbben jó esetben csak akkor hajtják le a WC fedelét, miután lehúzták azt. Bár az utóbbihoz az is hozzájárulhat, hogy kevesen tudják, mennyi baktérium szabadul robbanásszerűen a levegőbe egy-egy vécé-öblítés során.

Mark Wilcox ,a Leeds Oktató Kórház mikrobiológiai igazgatója és munkatársai a legújabb kutatásuk során is ezt a jelenséget vizsgálták, vagyis kíváncsiak voltak arra, hogy a vécé öblítés során - főként kórházakban - hogyan terjednek a baktériumok. Kísérletükhöz steril illemhelyeket a kórházakban gyakran jelenlévő, hasmenést okozó szuperbaktériummal kezelték. Ezután a baktérium terjedését vizsgálták, attól függően, hogy az öblítés előtt lezárták a WC fedelét, vagy sem.

 Az eredményekből kiderült, hogy mikor a fedél nyitva volt, a baktérium közel 10 cm-rel az ülőke fölé, valamint a padlóra és a vécétartály mindkét oldalára is eljutott. Ráadásul a levegőben még 90 perccel később is kimutatható volt. Abban az esetben, amikor azonban a fedelet már az öblítése előtt lehajtották, a baktériumokat semmilyen közvetlen felületről nem tudták kimutatni.

A kutatás eredményei a szakértők szerint elsősorban a kórházakban lehet nagy jelentőségű, de az otthonokban is rengeteg fertőzést előzhetnének meg az emberek, ha lecsuknák a vécék tetejét.

"Azt tanácsoljuk, hogy hajtsák le a fedelet az öblítés előtt, és mossanak kezet utána" - mondta a kutatás vezetője.  
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+19, +25 °C
Minimum:
+10, +15 °C

Hazánkban szombaton délelőtt a napsütést keleten zavarja több felhő, de számottevő csapadék nem valószínű.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag