Rejtélyes reflexeink: mitől nevetünk, csuklunk, tüsszögünk?

Vajon mi az oka, ha napokig nem áll el a csuklás? Miért tartották egykor, hogy tüsszögéskor kiszáll a testből a lélek?

Nevetés

A humor kialakulásának pontos folyamatát homály fedi, ám bizonyos, hogy már a kőkorszaki népek életében is jelen volt valamely formában. Darwin feljegyzései szerint egyes őslakosok remekül szórakoztak a környezetükben élő állatok hangjának, mozgásának kifigurázásán, míg egy másik kutatás szerint kezdetben az irónia és az erőfitogtatás eszköze volt a nevetés.

Míg a humorérzék csupán egy- vagy kétéves korra fejlődik ki, a mosoly jóval korábban jelentkező, ösztönös folyamat. Mivel a vak csecsemők ugyanabban a korban kezdik mosolyra húzni a szájukat, mint a többiek, nem utánzó viselkedésmintáról van szó.

Tudta-e?

A nevetés tudománya a gelotológia. A gelotológusok a kóros nevetést is vizsgálják, mely az idegrendszer súlyos szervi károsodása következtében jön létre. Ilyenkor rohamszerű nevetés jelentkezik minden kiváltó ok nélkül, és közben a beteg nem él át érzelmeket sem.

Nevetés közben a légzés ritmusa, illetve a mell- és a hasüregben uralkodó nyomásviszonyok is megváltoznak. Felpezsdül a vérkeringés, emelkedik a légzés- és a pulzusszám. A folyamat az immunrendszerre is hat: erősödik az immunitás, az úgynevezett természetes ölősejtek száma és az ellenanyagok (immunglobulinok) bizonyos képviselőinek koncentrációja is nő. Kísérletek bizonyítják, hogy a mesterségesen kiprovokált nevetés is jótékony, terápiás hatású, ez a hahota-jóga alapja: a foglalkozás során a résztvevők megpróbálják nevetése bírni a másikat, mely hosszú távon felszabadító, stresszoldó hatású.

Csuklás

A csuklás testünk reflex jellegű megnyilvánulása, mely a rekeszizom önkéntelen, rohamszerű összerándulásával jár. A tüdőbe hirtelen beáramló, nagy mennyiségű levegő lezárja a gégefedőt, ez adja a jellegzetes hangot. Egyes kutatók úgy vélik, ez egy őseinktől ránk maradt, szükségtelen reflex. Mivel a csuklás a gégefedő összehúzódásakor vákuumot hoz létre a mellüregben, szerepe lehet a gégefedőbe szorult étel kimozdításában is.

Más feltételezések szerint a légzőrendszer megerősítését is szolgálja, hiszen már a magzati korban kimutatható ez a reflex. A szakértők két csoportra bontják a csuklás típusait, ezek egyike a magától szűnő csuklás, melyet természetes, mindennapi tényezők is kiválthatnak (pl. a túl sok vagy túl csípős étel, forró vagy jeges ital, izgalom, stressz, nevetés).

A másik csoportba a kóros csuklás tartozik, mely akár napokig, rosszabb estekben hónapokig is fennállhat. Mivel ritka jelenség, a kezelés típusai és hatásai még nem eléggé ismertek. A szakértő szerint a kóros csuklás megállításának egyik lehetséges módja az altatás, ilyenkor előfordul, hogy a beteg a csuklás elhagyásával ébred.

A tüsszentés a légutak védelmét szolgáló reflex

A tüsszentés a légutak védelmét szolgáló reflex

Tüsszentés

Az angol nyelvben elterjedt "God bless you", vagyis "Áldjon meg az Isten" magyar megfelelője egyszerűen "Egészségedre". Egykor úgy tartották, tüsszentéskor a lélek egy pillanatra távozik a testből, ilyenkor gonosz erők szállhatják meg. Egyes ázsiai kultúrákban azonban úgy vélik, a tüsszentő emberre éppen egy szeretett személy gondol, míg Indiában rossz előjelként tekintenek rá.

A tüsszentés valójában a légutak védelmét szolgáló reflex, mely a szilárd részecskék eltávolítására hivatott. Egy gyors kilégzést mély belégzés követ, majd egy intenzív kilégzéssel, igen nagy sebességgel robban ki a levegőáram a szervezetből. A kutatások szerint a kiáramló levegő sebessége akár a 100 km/órát is meghaladhatja, miközben - a köhögéssel szemben - a hangrés mindvégig nyitva marad.


A jelenséget az orrüregbe jutó anyagok (például őrölt bors vagy por) is okozhatják, irritálva az orrnyálkahártyát, de intenzív fény is kiválthatja, ha az ingerli a látóideget. A megfázást kísérő tüsszögés oka pedig az orrüreget bélelő nyálkahártya duzzanata. Az ókori görögök azt gondolták, a tüsszentés profetikus jel az istenektől, a középkorban pedig úgy vélték, akár végzetes is lehet.

Értékelje a cikket!

Hirdetés

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

november 25. - december 01.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
6 190
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+2, +10 °C
Minimum:
-4, +2 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt helyenként tartósan megmarad a köd, másutt változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag