Osztrák betegek győzték meg a magyar orvosokat a hidegkamra előnyeiről

"Nagyon jó", "sokkal jobban érzem magam", "végre tudok újra mozogni" - lelkendeztek az osztrák betegek, amikor dr. Szokolai Erzsébet és dr. Vass Ilona, az első magyarországi hidegkamra orvosigazgatói tapasztalatszerző látogatást tettek Ausztriában.

Új terápiát bevezetni Magyarországon nem egyszerű, de nem is lehetetlen - nagy elszántság, sok munka és alapos szakismeret azonban mindenképpen szükséges hozzá. Amikor két orvosnő úgy gondolta, hogy Magyarországon is sok beteg számára lenne fontos, hasznos a hidegkamrás kezelés, nagy lelkesedéssel fogtak bele a munkába.

- Honnan jött az ötlet?

- Kedves barátnőnktől körülbelül 5 éve hallottunk először arról, hogy Ausztriában -110 fokos kamrában kezelnek betegeket, aminek hatására 20-30 százalékkal csökkenthető a szedett gyógyszerek mennyisége, különböző betegségek esetében. Mivel kíváncsiak vagyunk minden új módszerre, azonnal elhatároztuk, hogy megnézzük, miről is van szó - mondta dr. Szokolai Erzsébet.

- Ez azt jelenti, hogy azonnal autóba ültek, és elmentek Ausztriába?

- Ha nem is azonnal, de pár hónapon belül felkerestük azt az intézményt, amelyről hallottunk. Váratlanul, bejelentkezés nélkül érkeztünk, de mind az ott dolgozó terapeuták, mind az orvos kolléga nagy lelkesedéssel fogadott bennünket, és megmutatta a hidegkamrát - emlékezett vissza dr. Vass Ilona.

- Mivel éppen folytak a kezelések, érdekes volt látni, hogy különböző korú és különböző betegségekkel küzdő emberek hogyan viszonyulnak a terápiához. Kíváncsiak voltak, lelkesek, senki nem félt, senki nem érezte rosszul magát a mínusz 110 fokban - tette hozzá Szokolai doktornő.

- Megkérdezték az ott lévő betegeket is tapasztalataikról?

- Igen, természetesen meg akartuk kérdezni, de erre nem is volt szükség. Amikor a betegek meghallották, hogy érdeklődünk a kezelések, és az esetleges magyarországi bevezetés iránt, kéretlenül elkezdték mesélni pozitív tapasztalataikat. Egy 72 éves úr például elmondta, hogy évek óta jár ide, félévente egyszer. Térdízületi betegsége van, és a hidegterápiás kezelés megkezdése előtt csak bottal tudott járni, most pedig hegyi gyalogtúrákra megy.

- Önök bőrgyógyászok. Miért érdekelt két bőrgyógyászt az ízületi betegségek kezelése? - A hidegterápia nemcsak ízületi betegségek kezelésére jó. A bőrbetegségek közül két nehezen kezelhető betegségben, a pikkelysömörben és a krónikus ekcéma kiterjedt eseteiben is jó eredménnyel alkalmazzuk. A pikkelysömörös betegek körülbelül 10 százalékának pedig vannak ízületi panaszai is. Az ő esetükben sokszor a bőrtünetek minimálisak, inkább az ízületek fájdalma, deformitása dominál - adta meg a választ dr. Vass Ilona.

- Szükség van valamilyen kiegészítő kezelésre a 2-3 perces hidegterápia után?

- Ízületi megbetegedések esetén minden kezelés két részből áll. Először a hidegkamrában tölt el 3 percet a páciens, azután speciális mozgásterápiát végez az emeleti edzőteremben. A mozgást személyre szabottan határozzuk meg. Így egy kezelésre összesen körülbelül 40-50 percet kell szánni.

Ha a páciens nem ízületi fájdalmak miatt veszi igénybe a hidegkamrás kezelést, hanem például bőr- vagy idegrendszeri problémái vannak, akkor a mínusz 110 fokos hidegsokk után 10 perces átmozgató edzést szoktunk javasolni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra