Összefügg a bőrbaj és a Parkinson-kór

A rosacea nevű krónikus bőrbetegségnek köze lehet a Parkinson-kórhoz - állapították meg a tudósok.

A Parkinson-kór . A rosacea általában az arcon megjelenő vörös foltok és kiütések képében jelentkezik, amik időnként a szemet is érintik és a bőr megvastagodásával jár.

Leginkább középkorú, vagy idősebb felnőtteknél, főleg a változó korban lévő nőknél jelentkezik, a világos bőrű emberek különösen veszélyeztetettek. Az, hogy mi okozza a betegséget, egyelőre nem tisztázott, de komoly bizonyítékok mutatnak arra, hogy a fehérjék pusztulásáért felelős mátrix metalloproteináz enzimek szerepet játszanak benne.

A tudósok felfedeztek egy agyi áramkört, amely a járást felügyeli. Ez pedig új irányt adhat a Parkinson-kór gyógyításának. Kattintson! Ezek ugyanazok az enzimek, amiket korábban már összefüggésbe hoztak az Alzheimer-kór után következő leggyakoribb neurodegeneratív megbetegedéssel, a Parkinson-kórral. A többnyire idős embereknél jelentkező betegség a 60 év felettiek 1 százalékát, míg a 80 évnél idősebbek 4 százalékát érinti, főleg a férfiakat.

A rosacea nagyon hasonló patogén mechanizmusokkal rendelkezik, mint a remegéssel járó Parkinson-kór

Dr. Alexander Egeberg, a University of Copenhagen kutatóival 5,4 millió ember adatait felhasználva keresték a két betegség közötti kapcsolatot. Több mint 22 ezer Parkinson és 68 ezer rosaceában szenvedő ember adatait megvizsgálva megállapították, hogy míg minden 10 ezer emberből 3,54 szenvedett Parkinson-kórban, ez a szám 7,62-re nőtt, ha a rosaceában is szenvedtek. Ráadásul azoknál, akiknél jelen volt a bőrbetegség, az átlagosnál 2,4 évvel korábban jelentkeztek a Parkinson-kór tünetei. A rosacea ellen tetraciklint szedő emberek esetében viszont csökkent a Parkinson-kór kialakulásának esélye.

„Úgy tűnik, hogy a rosacea a Parkinson egyik független rizikófaktora” – vélik a tudósok, hozzátéve, hogy bár valóban úgy látszik, van kapcsolat a két betegség között, további kutatásra lesz szükség, hogy megtudják, pontosan milyen jellegű is ez a viszony.

Forrás: Medical News Today

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra