Neurojog: így leplezi le a bűnöst

A neurojog fejlődőben lévő tudománya azt ígéri, hogy különbséget tud tenni a bírósági ítélkezés számára fontos tudatállapotok között. Megmondja, hogy valaki megfontoltan vagy felindultan cselekedett-e, tudatában volt-e, hogy bűncselekményt követ el, vagy vétlen szereplője volt az ügynek.

Agyi képalkotó módszer segítségével megállapítható, hogy az ember tudatában van-e cselekedete során annak, hogy bűnt követ el - írja az amerikai tudományos akadémia lapjában megjelent tanulmányában Read Montague, idegkutató és csapata (Predicting the knowledge-recklessness distinction in the human brain; Proceedings of the National Academy of Sciences).

Ha az illető bűne kimutathatóan szándékos, akkor súlyosabb büntetést érdemel, mintha pusztán gondatlansága miatt következett volna be az adott esemény. A gondatlanság még igen súlyos esetekben is - például emberölés - kevésbé súlyos büntetést érdemel - írják nyilatkozatukban a kutatók. Az idegkutatók eredményét egyelőre még nem használják fel a bírósági tárgyalásokon, azonban a kutatás maga bekerül a gyorsan fejlődő új tudományág, az ideg- és a jogtudomány találkozásából születő neurojog tankönyveibe - írja a Medical Online.

agyszken
Képek az agyról. Képesek kiszűrni a döntő különbségeket

Montague és munkatársai 40 ember agyi működésének képalkotó vizsgálatát végezték el, és azonosították azokat az agyi válaszokat, amelyek révén megkülönböztethető a figyelmetlen tett a szándékosságtól. Az eredmény szerintük azért is jelentős, mivel ez az első neurobiológiai bizonyíték arra, hogy kimutatható különbség létezik a tudás és a gondatlanság mentális állapotai között, amelyeknél eddig csak a jogtudomány próbált határvonalat húzni.


A Vanderbilt és a Yale University, valamint további négy egyetem (University of Pennsylvania, University of Virginia, University of Kentucky, Ohio State University) jogi és idegtudományi hálózatának jogászai és idegkutatói hangsúlyozzák, hogy az ember pontosan ugyanazt a tettet elkövetve mentális állapotának függvényében 14 éves börtönbüntetésben vagy próbára bocsátásban is részesülhet, ezért is fontos az objektív különbségtétel.

Az állampolgárok panaszainak kezelése és tájékoztatása mellett a jogvédelmi rendszer ismertségének javítása, az egységes eljárásrendek alapján történő működtetése érdekében az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) számos intézkedést tett az elmúlt időben. Részletek!

"Elméletben az agyi állapotok kimutatására akkor van mód, amikor a cselekedet éppen zajlik. Ennek alapján elkezdhetjük a további vizsgálódást: mely neurális körök érintettek a folyamatban? Hogyan alakulnak a különbségek, ha nem 40, hanem már 4000 ember adatai állnak rendelkezésre? Vannak-e olyan fejlődési zavarok, tudatállapotok, gyógyszerhatások, sérülések, amelyek befolyásolják ezeknek a neurális köröknek a működését?" - magyarázta Montague.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a jogászok úgy gondolnak az emberekre, mint akik tudatosak, szabad akaratukból cselekszenek, és saját maguk hozzák meg a döntéseket, míg az idegtudósok azt hangsúlyozzák, hogy az idegi folyamatok 99 százaléka sosem éri el a tudatosság küszöbét. Az új neurokomputációs eljárás révén megkezdődhet a jogi és idegtudományi gondolkodásmód közelítése.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
-1, +4 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt vékonyodik, szakadozik a felhőzet, egyre többfelé előbukkan a nap.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag