Nem romlanak el a fogai! Soha többé!

Orosz tudósok a fogászatban, illetve a fogkrémek gyártásánál is alkalmazni kezdték a nanotechnológiát, amellyel emlékeztetni lehet a sejteket arra, hogy miként néznek ki egészséges állapotukban, így az adott sejt elkezdi magát regenerálni, gyógyítani.

A nanotechnológia a megfoghatatlanul parányi dolgok előállításával foglalkozik. A kozmetikai iparban például arra is használják őket, hogy elvigyenek valahová valamit, például egy fontos információt.

Orosz tudósoknak peptidek (aminosav-láncok) felhasználásával sikerült előállítaniuk egy olyan fogkrémet, amely más módszerrel akadályozza meg a fogak romlását, mint az eddigi fogkrémek.

Kísérletek folyamán kiderült, hogy a peptidek ellenállás nélkül hatolnak be a szervezetbe, megkeresik a sérült szervet és a kutatók által kidolgozott módszerrel "tájékoztatják" a szövet molekulait arról, hogy nekik milyennek kell lenniük. Ilyen emlékeztetés után a sejtek megőrzik az információt, a szervezet bekapcsolja a tartalékait és regenerálódni kezd.

A fogkrém hatásmechanizmusát az Oroszországi Orvostudományok Akadémia (RAMN) észak-nyugati osztályának Szentpétervári Bioszabályozási és Gerontológiai Egyetem tudósai fedezték fel és értelmezték. A peptid technológia alapjait az fektette le, hogy kutatták az emberi szervezet legfontosabb komplex sejtszöveteinek pusztulását és regenerálódását. Kiderült, hogy a megsérült molekula képes lenne regenerálódni, ha "emlékezne" rá, hogy milyen az egészséges molekula alakja és felépítése.

A most forgalomba hozott fogkrém egyedülállóságát az adja, hogy ilyen emlékeztetőket tartalmaz, így a fog sejtjei képesek regenerálódni. Ez persze nem azt jelenti, hogy a lyuk eltűnik a fogról, hanem azt, hogy az apró sérüléseket saját maga helyreállítja, így rendszeres használatával valóban épek maradnak a fogak - ígérik a kutatók.

Forrás:
www.aif.ru/health

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra