Nem átverés: 122 évig élt egy nő

Dokumentumok és matematikai modellek is megerősítik, hogy valóban élhetett 122 évig és 164 napig Jeanne Calment. A több mint két évtizede elhunyt francia asszonyt a világ eddig ismert leghosszabb életű embereként tartják számon.

A Guinness által is nyilvántartott rekordot orosz kutatók vonták kétségbe. A szakemberek tavaly azzal álltak elő, hogy az életkori világcsúcs valójában átverés. Elméletük szerint Jeanne Calment lánya, Yvonne 1934-ben felvehette mellhártyagyulladásban elhunyt édesanyja személyazonosságát, hogy elkerülje ilyen módon a hagyatéki adó megfizetését.

életkor, legidősebb ember, Guinness rekord, élettartam, hosszú élet
Az emberek valóban elérhetik a 120 év fölötti életkort. Fotó: iStock

Alapos vizsgálatok

A Demográfiai Tanulmányok Nemzeti Intézetének (INED) illetékes szakkollégiuma már az év elején megvizsgálta az orosz kutatók érveit, azonban semmiféle bizonyítékot nem találtak arra, hogy az asszony lánya felvette volna 1875. február 21-én született anyja identitását, és valójában ő halt volna meg 1997-ben, 99 évesen. A francia szakértői testület mindazonáltal további vizsgálatokat rendelt el. Így egy svájci-francia kutatócsoport a nulláról indulva alaposan átvizsgálta az üggyel kapcsolatos összes történelmi, demográfiai és egészségügyi adatot. Végül egy matematikai modell segítségével bizonyították, hogy az emberek valóban elérhetik a 120 év fölötti életkort.

Megvan, hogyan élhetünk 150 évig. A részletekért kattintson ide!

A kutatók rekonstruálták az összes, 1875-ben - tehát Jeanne Calment születése évében - Franciaországban született ember élettartamát, és ugyanezt elvégezték azok esetében is, akik 1903-ban születtek - ők ugyanis az utolsó olyan korosztály tagjai, amelyből már senki sincs az élők sorában. Ezen adatokból kiindulva számították ki, mennyi a valószínűsége annak, hogy valaki megéri a 100 éves és afölötti kort.

Ritka, de nem lehetetlen

A valószínűségi arányok alapján kiszámították a leghosszabb élettartam mértékét, és arra az eredményre jutottak, hogy maximálisan 119-123 évig élhet egy ember. Tízmillió 100 éven felüli ember közül azonban csupán egynek van esélye 123 évig élni. A valószínűség tehát nagyon csekély, de statisztikailag egyáltalán nem lehetetlen - összegezte a kutatás eredményét Francois Herrmann, a kutatócsoport vezetője. Azt viszont a genfi szakértő is elismerte, hogy Calment halálakor 10 évvel volt fiatalabb az akkori második legidősebb ember. A túl nagy korkülönbség pedig valóban hihetetlenné teszi Jeanne Calment esetét. Az eltelt időben viszont egy személy már elérte a 119 évet, öt másik pedig a 117-et, vagyis a rés szűkülőben van. Hermann szerint a francia asszony egyszerűen megelőzte korát.

A kutatók úgy vélik, Jeanne Calment kivételes életkora az örökletes tényezők és a szerencse keverékének tulajdonítható. Az asszony egyébként már életében is feltűnést keltett azzal, hogy az évek szinte nyomtalanul múltak el felette.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra