Motiváló üzenetek segítenek leszokni a dohányzásról

A The Lancet című folyóiratban megjelent friss tanulmány szerint motiváló sms-ekkel segíteni lehet a dohányosokat, hogy könnyebben felhagyjanak káros szokásukkal.

A tanulmány Angliában készült, 5800 leszokni akaró dohányos bevonásával. A kísérleti alanyokat két csoportra osztották, egyik részük folyamatosan biztató, segítő sms-eket kapott, a másik részük pedig csupán semleges üzeneteket. A motiváló szövegek hasznos tanácsokat tartalmaztak például azzal kapcsolatban, hogyan előzhetik meg leszokás közben a súlygyarapodást, de akadtak olyanok is, melyek azzal nyugtatták meg a leszokni vágyókat, hogy átlagosan csupán öt percig tart a cigaretta utáni sóvárgás, és hogy könnyebben éljék túl, addig is szép lassan szopogassanak el egy italt. A kontrollcsoport eközben olyan üzeneteket kapott, melyben megköszönték nekik, hogy részt vettek a programban, illetve megerősítést kértek tőlük elérhetőségeikkel kapcsolatban.

A kísérlet végén kiderült, hogy akik biztató sms-eket kaptak, több mint kétszer akkora valószínűséggel bírtak leszokni a dohányzásról, mint azok, akik nem. Dr. Caroline Free és munkatársai azt a következtetést vonták le, hogy a módszert a jövőben alkalmazni kellene a leszokást segítő programok során.

"A bátorító, ösztönző üzenetek úgy hatnak a leszokni vágyókra, mint egy jó barát vagy egy őrangyal, aki segít nekik legyőzni a kísértést" - nyilatkozta Free.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra