"Mindenki azt kérdezgette, mikor jön a gyerek"

Sok pár küzd azzal, hogy nem, vagy nem akkor érkezik a baba, amikor szeretnék, tervezik, várják. Három történeten keresztül mutatjuk be, milyen nehézségekkel kell szembenézniük azoknak, akiknél nem jön rögtön a baba.

Cikksorozatunkban három olyan nő történetét meséljük el, kísérjük végig a tervezéstől kezdve, az orvosi vizsgálatokon át a várakozással töltött idő érzelmi hullámzásáról szóló vallomásokig, amelyek segítséget, kapaszkodót jelenthetnek a babára váró pároknak. A történeteket, a párokra váró vizsgálatok okát Dr. Koppány Viktória, meddő párokkal is dolgozó endokrinológus segít megérteni.

A bemutatott történetekből kiderül majd, hogy nagyon sok tényező befolyásolja a vágyott terhesség létrejöttét, számos lelki és fizikai megterheléssel jár együtt. Nagyon fontos a megfelelő lelki háttér, a nyugalom, a támogató, segítő környezet. Cikkünk valamennyi szereplője hangsúlyozta, hogy a teherbeesés soha nem egyszereplős történet: nagyon fontos, hogy a férfi, az apuka is legalább annyira akarja a gyereket, mint a babára vágyó nő. Támogató partner nélkül nagyon nehéz végigmenni azon az úton, ahol természetesek az elbizonytalanodások, a félelmek, az aggodalmak. Nem csak azért kell egy támogató partner, mert sokszor őt is ki kell vizsgáltatni, hanem, mert nem csak fizikailag, de lelkileg, mentálisan is erőpróbáló egy ilyen időszak és fontos, hogy a megélt dolgokat meg tudják osztani, beszélni, ne legyenek tabuk, rossz érzések, vagy ha vannak, akkor azokat szóba lehessen hozni.

Az is sokszor elhangzott a történetek mesélése során, hogy rengeteg tanácsot és ötletet kap az ember ilyenkor. A rokonoknak, barátoknak - általában a legjobb szándékkal - rengeteg tanácsuk van, ami idővel kimeríti az embert, mert nem meri figyelmen kívül hagyni őket, nehogy így maradjon le valamiről, ami talán segíthet. De fontos, hogy az érintett pár eldöntse, kiben és miben bízik, abban pedig - bármilyen nehéz néha - legyen hite és legyen kitartó. Érdekes módon mindegyik anyuka beszélt arról is, hogy nem várták, hogy az "orvos a lelküket simogassa", de fontos volt, hogy bizalommal legyenek iránta és elfogadják, amit mond. Az is legalább ennyire fontos volt, hogy a kérdésekre, ami felmerültek a vizsgálatokon, kezeléseken, válaszokat kapjanak ebben az időszakban.

Ha nem jön a baba, az a pár mindkét felét megviseli pszichésen

Ha nem jön a baba, az a pár mindkét felét megviseli pszichésen

De nézzük, mi történhet akkor, ha természetes úton nem fogan meg a baba , milyen akadálya lehet a teherbe esésnek, milyen vizsgálatokra lehet szükség, vagy éppenséggel mi minden derül ki egy spermavizsgálatból. Ismerjük meg elsőként Krisztina történetét.

"Nálunk minden a klasszikus módon ment: megismerkedés, összeköltözés, házasság, és pár hónapra rá a közös elhatározás, jöhet a baba. De nem jött. Fél évig nem aggódtam, de egy idő után már elkezdett zavarni, főleg azért, mert mindenki folyamatosan azt kérdezgette, mikor jön a gyerek" - meséli a 36 éves Kriszti. Másfél évig próbálkoztak sikertelenül, ezt követően döntöttek úgy, hogy meddőséggel foglalkozó szakemberhez fordulnak. "Akkor már nem voltam túl jó lelki állapotban. A terhességi teszteken folyamatosan látni véltem a két csíkot és természetesen egyre jobban kiborultam, amikor végül megjött" - idézi fel azokat a hónapokat, hozzátéve, a tervezett terhesség előtt folyamatosan járt nőgyógyászati kontrollra, és amúgy is egészségtudatosnak érezte magát, így attól nem tartott, hogy szervi baja van. A bizonytalanság és sikertelenség azonban idővel őt és férjét is először türelmetlenné, majd kétségbeesetté tette.

"Párhuzamosan kezdték nálunk a vizsgálatokat. Nálam megnézték a petevezeték átjárhatóságát és azt, hogy termelek-e olyan ellenanyagot, ami elpusztítja a spermiumokat. A férjemnél pedig spermavizsgálatot végeztek" - idézi fel az első lépéseket. A legtöbb férfi idegenkedik a spermavizsgálattól, de ahogyan több - ezen túlesett - interjúalanyunk elmesélte, nem drámai a dolog: kedves személyzet, egy diszkrét szoba, ahova akár a felesége is bekísérheti, és néhány erre áldozott perc. A vizsgálati eredmény ugyanakkor nagyon fontos és értékes.

"Nálunk az derült ki, hogy a férjem spermáival minden rendben, elég gyorsak, megfelelő számúak. Az én szervezetem viszont ellenanyagot termel , amire egy szteroidos kúrát javasoltak, amit a terhesség első három hónapjáig kellett volna szednem" - mondja Kriszti, hozzátéve, ő nagyon idegenkedett ettől a lehetőségtől, így az eredményeket más orvosokkal is megbeszélte. Számára az volt a megnyugtató, hogy többen azt mondták, az ellenanyag-termelés csak egy pillanatnyi állapota a szervezetnek, próbáljon megnyugodni kicsit és utána folytatni a próbálkozást.

"Volt, aki azt mondta, menjünk el nyaralni, kapcsolódjunk kicsit ki. Utólag látom, hogy igaza volt, de abban az állapotban úgy éreztem, hogy nem vesznek komolyan. Ugyanakkor azt is beláttam, hogy tényleg kicsit le kell higgadnom" - emlékszik vissza, hozzátéve, idővel eljutott arra a pontra, hogy ha a sors úgy akarja, akkor nem szül, hanem örökbe fogadnak egy gyereket. "Elengedtem egy kicsit dolgot és visszatértem a mindennapokhoz, a munkához. Három hónappal később teherbe estem , most fél éves a kisfiúnk. Nem tudom, pontosan, mi történt a szervezetemben, mi zajlott másfél évig és mi utána, de nagyon boldog vagyok, hogy végül így alakult" - teszi hozzá Kriszti.

Mi minden derül ki egy spermavizsgálatból?

Pár nap (3-5nap az ideális, hogy elegendő minta legyen) szexmentes időszak után maszturbációval nyernek mintát. Kényes szituáció, de diszkrét szobával, esetleg a párja jelenlétével kevésbé kellemetlen lehet a helyzet a férfi számára - mondja Dr. Koppány Viktória endokrinológus. Ebből vizsgálják a spermium színét, mennyiségét, folyékonyságát és azt, hogy hány spermium van, ennek hány százaléka mozog egyáltalán, hány százaléka mozog megfelelő sebességgel (vagyis progesszívan, előre és nem egyhelyben), hány százalék egészséges formájú (vagyis megvan a feje, nyaka, farka) - ebből áll ugyanis egy spermium, de a petesejtbe csak a feje jut be, abban van az örökítőanyag, a félinformáció a készülő új emberről: 22 kromoszóma plusz az X VAGY Y nemi kromoszóma. A másik 22 plusz az X a petesejtben vár.

Összeolvadásuk pillanatában nyeri el az ember a 44 testi és 2 napi kromoszómáját). A kétfajta spermiumon múlik tehát, hogy fiú (XY) vagy lány (XX) lesz-e az új ember. Az is érdekes ugyanakkor, hogy az eltérő spermiumok (x vagy y) másképp mozognak, mert az x-et tartalmazó fizikailag nehezebb. Az eltérő mozgás kapcsán elkülöníthetők, így ennek segítségével mesterséges megtermékenyítésnél egyes országokban előre megválasztható a születendő baba neme.

A másik fontos dolog ezzel kapcsolatban, hogy a lombikprogram előtt a megtermékenyített petesejt kromoszómakészlete megvizsgálható beültetés előtt, hogy nincs-e benne például 3 darab 21-es, ami Down-kórt okozhatna - ezt a tudományágat hívjuk preimplantációs genetikának. Gyakori azonban is, hogy a petesejt és a hímivarsejt összeolvadása pillanatában valami baj történik, de elindul a kis embrió fejlődése, be is ágyazódik, de aztán a terhesség korán, még a 8-9. hét előtt megszakad és vetélés következik be.

A spermavizsgálatok esetében WHO-kritériumok segítenek standardizálni a kapott értékeket, vagyis meghatározzák az úgynevezett normálértékeket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra