Miért töltjük ki mérgünket ártatlanokon?

Az önfegyelemnek is van határa. A nagy érzelmi igénybevétellel járó feladatok annyira elfáraszthatják az önuralmat, hogy azután az azt követő tevékenységek idején könnyen elveszíthetjük.

Egy kanadai-német kutatópáros a prefrontális agylebeny agyhullámainak vizsgálatával próbált az önkontroll szabályozásának nyomára bukkanni. Ha az embernek olyasmit kell csinálnia, ami nem felel meg a céljainak, akkor az agy nehezen tudja fenntartani, illetve helyreállítani az önuralmat. Az önkontroll teljesítőképességének behatároltsága lehet a magyarázat arra, miért olyan nehéz felhagyni a kábítószerezéssel.

A kutatók kísérleti alanyaik számára olyan szituációt alkottak, amely az önfegyelem szempontjából nem kis kihívást jelentett. A kísérletben résztvevő embereknek két vadon élő állatokról szóló dokumentumfilmet kellett megnézniük, miközben vissza kellett tartaniuk érzelmi reakcióikat az állatok szenvedése és halála láttán. A kontrollcsoportban lévő nézők nyugodtan sírhattak, vagy felszisszenhettek, ha érzelmeik folytán ez tört fel belőlük. A résztvevők utána elmondták, miként kezelték érzelmeiket, majd a kísérlet utolsó szakaszában azt nézték a kutatók, hogy mennyi kárt szenvedett a kísérleti alanyok önfegyelmező képessége. A kísérleti alanyok koncentrációt és önuralmat igénylő feladatokat kaptak. Az egyik feladatban például az előttük lévő tévéképernyőn a "zöld" szó jelent meg, de élénkpiros betűkkel volt írva. A kutatók azt figyelték meg, hogyan reagálnak a résztvevők az ilyen és ehhez hasonló logikátlanságokra vagy zavaró tényezőkre.

Azok a kísérleti személyek, akiknek uralniuk kellett érzelmeiket az állatfilm alatt, a koncentrációs feladatoknál rosszabbul teljesítettek, s ezzel párhuzamosan a homloklebeny egy bizonyos területén jelentősen csökkent az aktivitás. Már korábbról tudjuk, hogy ez az agyi régió akkor működik erőteljesen, amikor az ember céljai és aktuális akarata között szakadék tátong. Hasonló a szituáció a piros betűkkel írt "zöld" szó láttán. Egymás utáni, feszült koncentrációt, önuralmat igénylő feladatok esetén ez az agyterület elfárad.

Például, ha valakinek folyton figyelnie kell az étkezésére, nehogy túl sokat egyen, és meg kell zaboláznia étvágyát, akkor az étkezések után nehezebben tud koncentrálni, és nehezebben tud önuralmat tanúsítani egyéb dolgokban is. Bizonyos káros szenvedélyekről való leszokás is ismétlődő aktivitást igényel ettől az agyi területtől, s egy idő után elfárad, illetve hasonló koncentrációt igénylő feladatoknál alulteljesít.

A tapasztalat bizonyára nem teljesen új, de annyival már többet tudunk, hogy a homlok alatt kell keresnünk az okát, miért ideges otthon a feszült légkörű munkahelyéről hazatérő ember.

Forrás:
Michael Inzlicht (Scarborough University, Toronto Jennifer Gutsell (Universität Konstanz): Psychological Science, Band 18, Nummer 11

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra