Mesterséges agyat növesztettek

Kifejlett emberi agy modelljét állították elő egy laboratóriumban.

A mesterséges szervképződmény, ha engedélyezik a laboratóriumi alkalmazását, felgyorsíthatja a neurológiai betegségek és rendellenességek, egyebek között az Alzheimer- és a autizmus , illetve az ellenük alkalmazandó gyógyszerek kutatását.

René Anand, a columbusi Ohiói Állami Egyetem professzora egy katonai orvosi szimpóziumon mutatta be a fejlesztést a floridai Fort Lauderdale-ben, rámutatott, hogy a felnőtt emberi bőrsejtekből kifejlesztett, babszem nagyságú, tudattal nem rendelkező, de minden korábbinál tökéletesebb modell egy öthetes magzat agyára hasonlít és a teljesen fejlett emberi agy génállományának 99 százalékát tartalmazza.

5 elterjedt tévhit az emberi aggyal kapcsolatban

A mesterséges agyat 15 héten át fejlesztették. Anand lehetségesnek nevezte, hogy 16-20 hét alatt a hiányzó 1 százaléknyi génállományt is pótolni lehet. A professzor elismerte, hogy más egyetemeken is folynak hasonló kísérletek.

A mesterséges agy több betegség gyógyításában is segíthet

A bejelentésről szintén beszámoló BBC szerint az Osztrák Tudományos Akadémia Molekuláris Biológiai Intézetének kutatói 2013-ban jelentették be, hogy egy 9 hetes magzat agyának megfelelő, gondolkodásra képtelen mesterséges szervet állítottak elő. Anand úgy nyilatkozott, hogy miközben az osztrák sejtképződmények csak az agy egyes elemeit reprodukálták, az ő modelljében az érrendszeren kívül minden elem megjelenik: a retina is.

A professzor szerint etikai problémák nem merülnek fel, mert a mesterséges agyat, amely egyébként sem gondolkodik, érzékelés útján nem stimulálják.

Más kutatók szkeptikusok Anand eredményeivel kapcsolatban, mert azokat közelebbről nem ismerhették meg, illetve a kutatásra vonatkozó adatokat sem publikálták.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra