Megosztó a hatórás munkaidő

Véget ért az a kétéves svédországi kísérlet, amelyben azt vizsgálták, mennyire hatékony a napi ható órában végzett munka. A végleges eredményekre várni kell, de a BBC értesülései szerint nem mindenkinek és nem minden munkahelyen hatékony a napi hatórás munkaidő.

"Úgy érzem, hogy fáradtabb vagyok, mint korábban. A kísérlet alatt mindenkinek több energiája volt. Látszott, hogy mindenki boldogabb" - osztotta meg tapasztalatait mondta Emilie Telander nővér, akinek a 23 hónapos kísérlet után ismét napi nyolc órában kell dolgoznia. Telander egyike annak a 70 nővérnek, akinek a munkaidejét hat órára csökkentették a kísérlet idejére Göteborg több munkahelyén - írja az InfoRádió .

ápolónő
A nővéreknek bejött a hatórás munkaidő. A vállalkozásoknál növeli a stresszt

A kontrollcsoportban ugyanakkor továbbra is napi nyolc órában dolgoztak az ápolók. A kapott eredményeket jövő hónapban hozzák nyilvánosságra, de az eddig napvilágot látott adatok Emilie Telander véleményét erősítik.

A kísérlet első 18 hónapjában ugyanis azok a nővérek, akik rövidebb munkaidőben dolgoztak, kevesebb ideig voltak betegszabadságon, egészségesebbnek érezték magukat és hatékonyabbak voltak - 85 százalékkal több programot szerveztek az ápoltaknak, például többször mentek sétálni és énekeltek együtt.

A kísérlet ugyanakkor éles bírálatokat is kapott, miszerint félő, hogy mindez több kiadással jár, mint előnnyel. Igaz, azt még a kritikusok is elismerték, hogy a kísérlet sok szempontból sikeres volt: 17 nővérállással több lett a városban, csökkentek a táppénz-költségek , és hatással lehet mindez a világ munkakultúrájára is.

Egyre több tanulmány szerint kellene kevesebbet dolgoznunk, mert azzal mindenki jól járna, javulna a termelékenység, a munkatempó és a munkavállalók egészségi állapota. Részletek!

Ennek ellenére arra kevés az esély, hogy Svédország csökkenti a normál 40 órás munkahetet - írta a BBC. Nem minden munkahelyen felel meg ugyanis az ott végzett tevékenységnek. "Úgy vélem, hogy a hatórás munkaidő az olyan intézményekben lehet hatékony, mint például a kórházak, ahol a munkaidő végén az emberek elhagyják a munkahelyet és hazamennek. Ám kevésbé lehet hatékony az olyan szervezeteknél, ahol nincs ilyen határozottan elválasztva a munka és a magánélet. Akár emelheti is a stressz-szintet, ha az alkalmazottak ugyanazt a munkamennyiséget szeretnék teljesíteni hat órában, amit korábban nyolcban végeztek, vagy otthon végzik el azt a munkát, amit hat órában nem tudtak" - mondta Dr. Aram Seddigh, a stockholmi egyetem kutatója.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra