Megerősítették a gyorsételek és a depresszió összefüggését

A Las Palmas de Gran Canaria és Granadai Egyetem legújabb kutatása szerint a kész péksütemények (croissant és fánk), valamint a gyorsételek (hot dog, hamburger és pizza) fogyasztása összefüggésben áll a depresszióval.

A depresszió kialakulásának kockázata. Ráadásul dózis-válasz összefüggést is tapasztaltak, ami azt jelenti, hogy minél több gyorsételt fogyaszt valaki, annál nagyobb a depresszió kockázata - állítja a tanulmány vezető szerzője, Almudena Sánchez-Villegas.

A kutatás eredményei azt mutatták, hogy a legtöbb ilyen élelmiszert fogyasztó résztvevők nagyobb valószínűséggel egyedülállók, kevésbé jó megjelenésűek és táplálkoznak egészségesen, vagyis étrendjük kevesebb zöldséget, gyümölcsöt, diófélét, halat és olívaolajat tartalmaz. E csoportra nagyobb mértékben jellemző az is, hogy dohányoznak és hetente 45 óránál többet dolgoznak.

A kísérlet során 8964 résztvevő adatait vizsgálták, akikben korábban nem mutattak ki depressziót, és nem szedtek antidepresszánsokat. Átlagosan hat hónapig vizsgálták őket, és ez idő alatt 493 személyben mutatták ki a depressziót, illetve kezdtek antidepresszánst szedni.

Sánchez-Villegas összegzésében elmondta, hogy bár további kutatásokra lesz szükség a témában, kijelenthetjük, hogy egészségügyi és mentálhigiénés következményeit figyelembe véve korlátozni kellene az ilyen típusú élelmiszerek fogyasztását.

A depresszió világszerte körülbelül 121 millió embert érinti, így ez a rendellenesség az egészségkárosodással korrigált életév egyik első számú okának tekinthető. Sőt, az alacsony és közepes jövedelmű országokban ez számít az első számú oknak. Az étrend a depressziós rendellenességek kialakulásában játszott szerepéről azonban nem sokat tudunk. A korábbi kutatások azt mutatják, hogy bizonyos tápanyagok megelőző hatást gyakorolnak. Ezek közé tartoznak a B-vitaminok, az omega-3 zsírsavak és az olívaolaj . A mediterrán étrendhez hasonló egészséges étrendeket pedig a depresszió kialakulásának csökkent kockázatával hozzák összefüggésbe.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra