Megelőzhető lesz az agyvérzés és az Alzheimer-kór

A Tel Aviv-i Egyetem kutatói egy orrspray kifejlesztésén dolgoznak, amely ígéretesnek látszik az Alzheimer-kór és a stroke megelőzésében.

Az új oltóanyag a szervezet saját immunrendszerének felhasználásával próbálja helyreállítani az agyban bekövetkezett vaszkuláris károsodást, és profilaktikus hatása mellett még akkor is hatékony lehet, amikor az Alzheimer tünetei már jelen vannak.

"Egy korábban influenzagyógyszerként tesztelt készítmény egy részének felhasználásával sikerült immunválaszt kicsalogatnunk a vérerekben lévő amiloid fehérjékkel szemben" - nyilatkozta Dan Frenkel, aki Howard L. Weiner, a Brigham and Women's kórház professzorával együttműködésben dolgozik a vakcina fejlesztésén. "A korai preklinikai kísérletekben kimutattuk, hogy a készítmény megelőzi az agyszövet károsodását, és helyreállítja a kognitív leépülést is" - tette hozzá.

Az egyik oltóanyaggyártási technológiának a módosításával a Tel Aviv-i Egyetem új terápiás megközelítése egy természetes mechanizmust aktivál a szervezetünkben, amely az agyban bekövetkező vaszkuláris károsodás ellen hat. A vakcina a makrofágokat aktiválja, azokat a nagyméretű fehérjéket, amelyek elnyelik az idegen antigéneket, így távolítva el a viaszos amiloid fehérjék lerakódását az agyi érrendszerben.

Az egereken végzett kísérletek azt mutatták, hogy miután ezek a fehérjék eltűnnek az agyból, megelőzhető a további károsodás, a korábbi stroke következtében kialakult károsodás pedig helyreállítható.

A vakcina eddig nem mutatta a toxicitás jeleit az állatkísérletek során.

A tanulmány a Neurobiology of Aging szakfolyóiratban jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra