Megdőlt néhány tévhit a prosztatarák kapcsán

A korábbi ígéretes eredményekkel szemben úgy tűnik, az E-vitamin, a szelén és a szója nem védi meg a prosztataráktól a rákmegelőző állapotban szenvedőket - közölték kanadai kutatók Chicagóban, az Amerikai Urológusok Társaságának éves kongresszusán.

Korábbi kutatások adataiból az látszott, hogy ez a három anyag lehet a csodaszer a prosztatarák ellen, azonban Dr. Neil E. Fleshner, az Ontario Onkológiai Intézet Klinikai Tudományok Központja és a Toronto Egyetem kutatója 303 rákmegelőző állapotban, úgynevezett intraepiteliális neopláziában szenvedő férfin elvégzett vizsgálatából kiderült, ez sajnos nincs így. A férfiakat véletlenszerűen sorolták két csoportba, felerészben szójafehérjét, E-vitamint és szelént kaptak, felerészben pedig placebót. A három évig tartó nyomonkövetés ideje alatt 26 százalékban alakult ki prosztatarák, ám a táplálékkiegészítők nem csökkentették a kockázatot. Fleshner azonban hozzátette, egészséges emberek esetében azonban hatásosak lehetnek ezek a szerek.

Két másik friss tanulmány (JAMA, 2009. január 7.) is arról számolt be, hogy a C- és E-vitamin, valamint a szelén nem előzi meg a prosztatarákot, továbbá az is bebizonyosodott, hogy a B, C, D, E-vitaminok, a folsav és a kalcium sem együtt, sem külön-külön nem előzi meg a daganatokat. Azonban a szójafehérje hatékony lehet a prosztatarák korai formáinak megelőzésében, továbbá gátolhatja a daganat kiújulását és az áttétek képződését.

Douglas MacKay, a Felelős Táplálkozásért Központ tudományos igazgatóhelyettese szerint lehetetlen olyan tablettát gyártani, amellyel megelőzhető a rák, azonban a szójában található izoflavonokat és más táplálékkiegészítőket "a férfiaknak az egészséges életmód részeként kellene tekinteniük". "Emellett a feldolgozatlan élelmiszerek, különböző kivonatok és gyógynövények hatása összetett, amelyet nem lehet randomizált klinikai vizsgálatokkal mérni" - tette hozzá MacKay.

Forrás: Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra