Már a születésünk előtt eldől, lesz-e mellrákunk

Kövessen minket!

Az egereken végzett kísérletekből kiderül, kit érinthet és kit nem a felnőttkori emlőrák kockázata.

Azok az egerek, akik a méhen belüli fejlődésük során bizonyos vegyi anyagokkal találkoztak, nagyobb emlőrákkockázattal kell számoljanak felnőttként, derült ki egy állatkísérletből. A bisphenol-A (BPA) és a diethylstilbestrol (DES) olyan vegyi anyagok, amelyeket elsősorban ipari célokra használnak. Tudottan beavatkoznak a hormonális és anyagcserefolyamatokba, megváltoztatva a neurológiai és immunológiai funkciókat mind emberek, mind állatok esetében.

"A BPA egy gyenge hatású ösztrogén, a DES pedig egy erős hatású, mostani kutatásunkból pedig az derült ki, hogy mindkettő egy életen át tartó hatással bír az emlő génexpessziójára" - nyilatkozta Dr. Hugh Taylor aki a New Havenban lévő Yale University School of Medicineban dolgozik.
Az összes ösztrogénszerű hatással rendelkező anyag, még a gyenge ösztrogének is, befolyásolják az emlők fejlődését, ráadásul a magzati korban ért hatás következményeként megnövelik a felnőttkori emlődaganat kialakulásának esélyét.

A magzati korban ért hatások befolyásolják a felnőttkori mellrák kockázatát


A szerzők következtetéseiket olyan terhes egerek megfigyeléséből vonták le, akiket BPA és DES hatásnak tettek ki. Ezeknél a kisegereknél a felnőttkor elérésekor a normálisnál magasabb EZH2 szinteket mértek. Ez a fehérje a génregulációban játszik fontos szerepet. A normálisnál magasabb EZH2 szintek magasabb emlőrák kockázattal járnak, állítják a tudósok.

"Egy új mechanizmust mutattunk be, mely szerint az endokrin hatással rendelkező kémiai anyagok befolyásolják a későbbi emlőfejlődés mechanizmusát" - mondta el Taylor. A kutatás eredményeként új biztonsági intézkedéseket kell hozni a környezetben lévő endokrin hatású anyagokkal, például a BPA-val kapcsolatban.Ugyanakkor új, felnőttkori szűrőprogramot tesz szükségessé azon hölgyek számára, akiket magzati korban ilyen hatás ért.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Olvassa el kapcsolódó cikkeinket

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban szombaton délelőtt tovább csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag