Lehet, hogy néha túl sok vizet iszunk?

Sokan emlegetik, hogy milyen sok vizet isznak fogyókúrás céllal, méregtelenítés vagy betegségek elleni harc során. Aggasztó, hogy sokan büszkén hangoztatják, 8-10 pohár vizet is megisznak az egyéb folyadékok mellett. Vajon mennyi az ideális mennyiség?

Az emberi test nagyjából 72 százaléka víz. Egy 70 kg-os ember esetében ez 45 liternek felel meg. Nők esetében ez a mennyiség kicsit kevesebb. Ezt a mennyiséget nem veszítjük el naponta, mivel szervezetünk egyensúlyt tart fenn a vérkeringésben és a testnedvekben. Egy egészséges felnőttnek 2 500-3 000 ml vízre van szüksége naponta a kiszáradás megelőzése céljából. Ez alól csak a vízháztartás egyensúlyának megbomlásával járó állapotok a kivételek, mint például a szívbetegség vagy veseelégtelenség. Ha egy átlagos méretű pohár 250 ml űrtartalmű, akkor 10-12 pohárnyi folyadékot kell magunkhoz venni egy nap.

a) Folyadékvesztés

Vizet veszíthetünk az izzadás során, a tüdőn keresztül, illetve a vizelettel és széklettel.

b) Vízforrás

A folyadékbevitelünk fő forrását az a sokféle ital adja, amit naponta fogyasztunk: csapvíz, üdítők, turmixok, tea, kávé, energiaital, sőt a sör is. Sokan elfeledkeznek azonban arról, hogy a táplálékaink is tartalmaznak vizet. A zöldségekben és gyümölcsökben relatíve sok található: akár 95 százaléknyi is. A szervezetünk is előállít vizet az anyagcsere során. Ami érdekes, hogy nagyjából ugyanolyan mennyiséget veszünk magunkhoz a táplálékkal, mint az ivás során.

c) A vízszükségletet növelő tényezők

Forró és száraz klíma: logikus, hogy melegebb és szárazabb időben több víz távozik a szervezetből, többet kell inni. Télen viszont kevesebb is elég. Jó ötlet, ha mindig az aktuális időjáráshoz alkalmazkodik a folyadékbevitel.

Fizikai megerőltetés: aki megerőltető testmozgást végez, az sok vizet veszít az izzadással, amit pótolni kell. Aki többet mozog, annak többet kell innia.

Betegségek: a lázas betegnek is több folyadékra van szükségük, különösen C-vitaminban gazdag gyümölcslevek formájában. Hasmenés, hányás esetén a folyadék mellett az elvesztett ásványi anyagokat is pótolni kell. A köszvényes, májproblémákkal küzdő és veseköves betegeknek szintén többet kell inniuk, de nem túlzott mértékben.

Fogyókúra: az étkezések közti vízivás, és alacsony energiatartalmú italok fogyasztása csökkentheti az éhségérzetet, de ezeket bele kell számolni a napi mennyiségbe. A visszafogottság a kulcs

Az Amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia szakértői bizottságot hívott össze, hogy vizsgálják felül a napi javasolt folyadékbevitel mennyiségét. Amíg az eredményekkel elkészülnek, addig érdemes megmaradni a napi 10-12 pohárnyinál, de ebbe minden ital beletartozik. A hangsúly a visszafogottságon van, továbbá azon, hogy mindig az adott körülményekhez kell illeszteni a bevitelt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra