Kiderült: nem is gyűlöljük a hétfőt

Ha a hét legrosszabb napját kellene kijelölni, a legtöbben kapásból a hétfői napot említenék. Kiderült azonban, hogy a valóságban nem is gyűlöljük annyira a hétfőt, mint gondoljuk.

A hétfőre sokan a hét legkeserűbb napjaként gondolnak: a hétvégi pihenő után vissza kell térni a dolgos hétköznapokba, ráadásul a következő hétvégét is beláthatatlan távolságúnak érezzük. Ha a hét tetszőleges napjától meg lehetne szabadulni, a legtöbben valószínűleg a hétfőre voksolnának. De valóban ennyire rossz a hangulatunk ezen a napon, vagy csupán beképzeljük, hogy a hétfő nehezebb?

Januárban van az év legnyomasztóbb napja Hallott már a kék hétfőről? Január 15-e, hétfő állítólag az év legkomorabb, legnyomasztóbb napja. Az elmélet Cliff Arnall, a Cardiff-i Egyetem oktatójának nevéhez fűződik, aki 2005-ben egy képlettel vezette le ennek a napnak a rossz hangulatát. Kattintson a részletekért!

Nem a hétfőket utáljuk, hanem a munkát

A Journal of Positive Psychology című lapban megjelent tanulmány erre kereste a választ. Összesen 340 ezer embert kérdeztek meg a hét egy napján arról, hogyan érzi magát. Nemcsak arra voltak kíváncsiak, hogy a hétfő mellett a hét többi napján milyen a hangulatunk, de arra is, hogy mindez hogyan hat a produktivitásunkra. Kiderült azonban, hogy a hétfői napot egyáltalán nem kedveljük kevésbé a hét többi munkanapjához képest, kivéve a pénteket, amelyért a hétvégével egyenértékűen rajongunk. Úgy tűnik tehát, hogy nem a hétfőt nem szeretjük, sokkal inkább a munkát. A nyári hónapokban egyébként a hét utolsó munkanapja az átlagosnál is népszerűbb, sok cég ugyanis ilyenkor a szabadságolások és a nagy meleg miatt rövidített pénteket tart, a dolgozók pedig hamarabb hazamehetnek.

A hétfőt nehezebbnek érezzük a többi munkanapnál, pedig nem az
A hétfőt nehezebbnek érezzük a többi munkanapnál, pedig nem az

Egy másik, Ausztráliában készített felmérés is a hétfő megítélését vizsgálta. A kutatásban az embereknek meg kellett tippelniük, hogy milyen hangulatuk lesz a következő hét napjain. Nem meglepő módon a legrosszabb értékelést a hétfő kapta, az emberek úgy vélték tehát, hogy a hét első napján lesz a legnyomottabb a hangulatuk. Ugyanilyen módon értékelniük kellett az előző hetüket is, melynek során a legtöbben szintén a hétfőt tartották a legnegatívabbnak. Ezt követően a hét minden napján hangulatjelentést kellett írniuk, melynek eredménye szerint a hétfői napon semmivel nem érezték magukat rosszabbul, mind a hét többi munkanapján.

Emellett a hétvégéket is túlértékeljük az ausztrál kutatás szerint: jóval magasabb hangulati indexet jósoltunk meg szombatra és vasárnapra, mint amilyet ténylegesen tapasztaltunk. Hogy miért éreztük nyomottabb hangulatúnak a múlt hétfőt annak ellenére, hogy nem volt az? A válasz az emlékezőképességünkben keresendő, amely némileg torzítja a múltat. Egy adott eseményt ugyanis más érzésekkel éltünk át, mint amilyenekkel visszagondolunk rá a későbbiekben. Ezért jövőbeli hangulatunkat sem tudjuk meghatározni ez alapján.

Forrás: BBC

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra