Késlelteti az alkohol a demenciát

Bár az Alzheimer-kór szívszaggató és szörnyű, egyre nagyobb az optimizmus azzal kapcsolatban, hogy visszaszoríthatjuk a kockázatát, és talán megmenthetjük önmagunkat.

A demenciát illető sérülékenységünket a gének befolyásolják, de nem a géneké az utolsó szó. Az életmóddal eltompíthatjuk vagy akár fel is erősíthetjük őket. Ez azt jelenti tehát, hogy bizonyos génekkel rendelkező emberek hajlamosabbak, de nem feltétlenül predesztináltak arra, hogy Alzheimer-kór alakuljon ki bennük.

A szakértők ma már úgy vélik, korlátozni lehet a gének hatásának kifejeződését a betegség korai szakaszában, még mielőtt a betegség visszafordíthatatlanná válik. Ez hihetetlenül izgalmas perspektíva. A tudomány egyértelműen azt mutatja, hogy mindennapi döntéseink segítségével létrehozhatunk egy olyan agyat, amely a 90-es éveinkig vagy akár egész életünkben hatékonyan működik.

Okosan az alkohollal

Napi egy koktéllal vagy egy pohár borral késleltethetjük a demenciát. A kutatások azt mutatják, hogy az alkohol gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik, és növeli a jótékony HDL-koleszterin szintjét, ami segít távol tartani a demenciát.

Genetikai időzített bomba

Az emberek egynegyedében ketyeg egy genetikai időzített bomba, ami az Alzheimer-kór kialakulásának 3-10-szer nagyobb kockázatának tesz ki. A gén neve apolipoprotein E4, azaz ApoE4. Ha az ApoE4 egyedüli variánsát örököljük az egyik szülőnktől, az Alzheimer-kór kockázata megháromszorozódik. Ha az ApoE4 dupla adagját örököljük mindkét szülőnktől, a kockázat tízszeresére emelkedik. Az ApoE4 jelenléte még nem feltétlenül kárhoztat Alzheimer-kórra, de ez a legfontosabb ismert genetikai tényező.

Naponta egy alma

Az almalé serkenti az agy acetilkolin-termelését, ami ugyanazt a hatást éri el, mint az Alzheimer-kór kezelésében használt egyik vényköteles hatóanyag. Hallgassunk az ősrégi tanácsra: naponta egy alma (vagy kettő, esetleg két pohár almalé) az orvost távol tartja.

Szabályozott vérnyomás

Ha középkorban és idősebb korban kordában tartjuk a vérnyomásunkat, megelőzhetjük a demencia kialakulását.

Bogyók

Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a bogyós gyümölcsöket tartalmazó étrenden élő idősebb emberek agya jobban működik. A Rush Orvostudományi Egyetem kutatói kimutatták, hogy a havonta legalább kétszer epret fogyasztó idősebb nők esetében 16 százalékkal lassabb a kognitív romlás aránya.

Tegyük azt, amit az agykutatók: fogyasszunk mindennap legalább egy fél pohárnyit, akár frissen, akár fagyasztva vagy gyümölcslé formájában.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra