Ilyen, ha ránk támadnak a falósejtek

Tartós gyulladás, hőemelkedés, állandó fáradékonyság, étvágytalanság, fogyás. Ha ezeket a tüneteket észleljük magunkon, vegyük számításba, hogy krónikus granulomatózisban is szenvedhetünk.

A krónikus granulomatózis két dolgot is jelenthet. Egyrészt ez a neve (primer krónikus granulomatózis, krónikus granulomatózis betegség, rövidítve CGD) annak a nagyon ritka betegségnek, amelynél a fehérvérsejtek rosszul működnek, ezért különböző foltok és beszűrődések, végül tályogok alakulnak ki. A krónikus granulomatózis emellett jelenthet egy közös mechanizmussal, kórfolyamattal kialakuló betegségcsoportot is. Ezen esetekben a szervezet elhúzódó sejtes gyulladással reagál valamilyen idegen, illetve saját, de idegennek felismert kórokozóra vagy antigénre. Ilyenkor a közös mechanizmus egyfajta sejtes reakció: ez okozza a betegségeket.

A granulóma olyan sejtes reakció, amelynél a szervezet egy bizonyos antigént, amelyet idegenként ismer fel, úgy próbál meg elpusztítani, hogy bizonyos falósejtekkel körülveszi. Ha idegent ismer fel idegennek, akkor a reakció alapvetően jó lenne, de a szervezet képtelen elpusztítani, amit el kellene. Ilyen granulomatózisos reakció például a lepra, a tbc vagy a szifilisz egyes változatai. A szervezet saját antigénjeit is fölismerheti idegenként. Ilyen granulomatózisos reakció például a Crohn-betegség vagy egyes kisér-gyulladások. Kialakulhat krónikus granulomatózis a bőrben, a tüdőben, a vesében, a bélben - igazából bárhol. A krónikus granulomatózis nevű külön betegség immunhiányos állapot következtében, rossz immunválasz miatt alakul ki. Ez veleszületett betegség, de nem öröklődik.

Gyulladások és állandó fáradtság kíséri
Gyulladások és állandó fáradtság kíséri

Az ilyen betegségek jellegzetessége, hogy gyulladás is társul hozzájuk: a beteg tartós gyulladásra, hőemelkedésre panaszkodik. Tünet az állandó fáradékonyság, az étvágytalanság, a fogyás és a verejtékezés. Kialakulhatnak ismétlődő tályogok és gennyedések is, amelyeket ismételten fel kell tárni.

Magát a krónikus granulomatózist, illetve a vele járó tartós gyulladást (tehát magát a kórfolyamatot) tartósan emelkedett CRP-érték, tartósan gyorsult süllyedés és alacsony vasszint jelzi. Ha krónikus granulomatózisal járó folyamatokról van szó, akkor az alapbetegséget kell kezelni, míg a primer krónikus granulomatózist először tünetileg próbálják gyógyítani: gyakran 10-30 kivágás vagy egyéb beavatkozás is történik, mire elkezdik a gyulladások, tályogok okát keresni.

A krónikus granulomatózisról további fontos információkat olvashatnak részletes írásunkban a Betegségek A-Z rovatban!


Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Inkontinencia: kinek segít a lézeres műtét?Inkontinencia

Inkontinencia: kinek segít a lézeres műtét? A kezelési módok között akad hatékony, gyors és kíméletes!

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +7 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban szerdán délelőtt változón, többfelé erősen felhős, párás időre lehet számítani.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag