Igyunk egy kávét? Megmondja a mobil!

A koffeintartalmú italok, mint a kávé vagy a kóla, segíthetnek a fáradtság leküzdésében, de túlzásba vitt használatuknak természetesen lehetnek hátulütői is. Azért, hogy a megfelelő időben és a megfelelő mennyiséget fogyasszuk belőle, egy új lehetőséggel álltak elő a gyártók: egy okostelefonos alkalmazástól kérhetünk segítséget.

Egy csésze kávé hatását szinte azonnal érezhetjük: élénkebbek és mentálisan is frissebbek leszünk. A szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a koffein még órák múlva is hathat ránk, és alvásproblémákat okozhat. "Sokan nem értik, hogyan emelkedik a véráramban a koffein szintje, hogyan megy fel, majd hogyan esik újra le" - mondta Frank Ritter, a Caffeine Zone (Koffein Zóna) alkalmazás tervezője. A szoftver ezért az elfogyasztott koffein mennyisége alapján egy grafikont készít, amelyből tájékozódhatunk, hogy az ital mennyi ideig lesz hatással a szervezetünkre.

A megfelelő egyensúly főként bizonyos munkaterületeken fontos. Hajón vagy tengeralattjárókon dolgozóknak például eleve eltérhet az alvási ritmusuk a normálistól, ezért fokozottabban figyelniük kell arra, hogy mikor isznak meg egy csésze erős feketét. Ha fáradtak és kávéznak, lehet, hogy később nem tudnak aludni, ami miatt másnap még több kávét isznak majd.

Ha például elfogyasztunk egy kávét - ami átlagosan 200-400 milligramm koffeint tartalmaz - akkor az a véráramba kerülve eléri,hogy a mentális éberségünk optimális szintű legyen. Az alváskutatók szerint azonban 100 milligramm az a határ, ami alvási problémákat okoz, vagyis elalvás előtt bizonyos idővel már nem tanácsos koffeintartalmú italt fogyasztani. A túl sok koffein ráadásul azonnali hányingert és idegességet is okozhat. Az új alkalmazás azonban segíthet, hiszen pontosan tudni fogjuk, hogy mikor és mennyi kávét vagy kólát ihatunk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra