Idősebbek a virágos növények, mint hittük

A virágos növények eredetére világít rá egy új nemzetközi tanulmány: svájci, svéd, brit és kínai kutatók egy a tudományt már Darwin óta foglalkoztató rejtélyt oldottak meg.

A Nature Ecology and Evolution című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a virágos növények a 200 millió éve kezdődött és mintegy 145 millió éve véget ért jura földtörténeti időszakból erednek, vagyis több tízmillió évvel korábbról, mint amit az eddigi legöregebb kövületek mutatnak. A létezőknél idősebb kövületek hiánya a fosszilizáció kis valószínűsége, valamint a korai virágos növények ritkasága számlájára írható - vélik a tudósok.

A növények okozta mérgezés tünetei Kevés annyira rémisztő felismerés létezik egy állattartó számára, mint amikor látja, hogy kedvence valami rejtélyes kórtól szenved, ezzel egyidejűleg pedig a legszebb szobanövényén gyanús rágásnyomok jelentek meg. A problémát megelőzendő érdemes jól átgondolni, hogy milyen virágokat tartsunk kisállataink közelében. Kattintson a részletekért!

Őseik már a jura időszakban megjelenhettek

A virágos növények a modern ökoszisztémák leggazdagabb, legsokszínűbb csoportja, amely magába foglalja az emberi táplálékul szolgáló szinte összes növényt. Az eddig ismert kövületek alapján a kutatók azt feltételezték, hogy a virágos növények a jurát követő kréta időszakból származnak, amely 145 millió éve kezdődött és 66 millió éve ért véget. Molekuláris órájuk azonban az első virágos növények megjelenését mintegy 100 millió évvel korábbra teszi.

A virágos növények a jurát követő kréta időszakból származnak. Fotó: Getty Images
A virágos növények a jurát követő kréta időszakban terjedtek el robbanászszerűen. Fotó: Getty Images

A kutatók következtetései a kövületek előfordulásának nagy globális adatbázisa alapján végzett bonyolult matematikai számításokból és számítógépes modellezésekből származnak. A 198 virágos növénycsalád 15 ezer fosszíliájára alapuló adatbázist Jao-vu Hszing és kutatócsoportja állította össze több mint 700 publikáció alapján. Következtetéseik szerint számos faj őse már megjelent a jura időszakban, ám robbanásszerűen csak később terjedtek el a virágos növények, mintegy 72-125 millió évvel ezelőtt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra