Homlokán nőtt ki az új orra

Homlokán növesztettek új orrot egy 12 éves kisfiúnak indiai orvosok. Közel egy évig tartó műtétsorozattal pótolták a gyermek arcán a tüdőgyulladása miatt elhalt részt.

Arun Patel orra még csecsemőkorában torzult el egy tüdőgyulladás miatt. A fertőzés gyógyíthatatlanul károsította az orr porcszövetét - adta hírül a BBC. Arunéhoz hasonló műtétet már végeztek 2013-ban Kínában, akkor egy férfi közlekedési balesetben megsérült orrát helyettesítették egy újjal.

Arunt szülei Madhja Prades állambeli falujuk orvosához vitték el, amikor röviddel születése után tüdőgyulladást kapott. A kezeléstől a kisbaba állapota azonban romlott, a kiterjedt szövetkárosodás miatt elvesztette az orra nagyobb részét. Több mint egy évtizeddel később a Madhja Prades-i Indaur nagyváros egy orvoscsoportja úgy döntött, ritka, négy szakaszból álló plasztikai műtétet végeznek el, hogy Arun új orrot kaphasson.

Négy szakaszból álló műtétsorozattal kaphatott új orrot a kisfiú

Asvini Das, a sebészcsoport vezetője a BBC-nek elmondta, bízott abban, hogy az új orr ugyanolyan jól fog működni, mint a kisfiú más szervei. Hozzátette, hogy nagyjából egy évig tartott a teljes műtétsorozat. Az első szakaszban Arun homlokára bőrszövetet ültettek, hogy legyen helye az új orr növekedésének. Ezután speciális szer beinjekciózásával serkentették a szövet növekedését. A második szakaszban a kisfiú mellkasából vettek ki porcot az új orrhoz, mely három hónapon keresztül nőtt a homlokán. A harmadik fázisban leoperálták a mesterséges orrot a homlokáról és az arcába ültették. Végül a negyedik szakaszban plasztikázták a kisfiú homlokát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra