Hogyan csinálják a kardnyelők?

A kardnyelés több száz éves mutatvány, melyet már az ókori Görögországban és Rómában is gyakoroltak. A középkorban rendkívüli népszerűségnek örvendett, majd lassan kihaltak az ezt űző utcai mutatványosok (sőt Skandináviában be is tiltották, mert nem tartották elég kifinomultnak). Később azonban újra elterjedtek a kardnyelők, és napjainkban is jó néhány mutatványos foglalkozik ezzel.

Az emberi furcsaságokkal, "szörnyszülöttekkel" szemben a kardnyelés tanulható képesség. Tulajdonképpen azt a mozdulatsort nevezzük kardnyelésnek, mikor a mutatványos egy kardot (vagy más tárgyat) vezet a nyelőcsövén keresztül a gyomorba. Valójában természetesen nem nyelésről van szó, hiszen a kardnyelő igyekszik tudatosan ellazítani a gégét, a nyelőcsövet és a záróizmokat, vagyis az emésztőrendszer felső traktusát, melyet egyébként általában akaratlanul működtetünk.

Emellett ki kell iktatni az úgynevezett garatreflexet is. Ez a reflex akkor lép életbe, amikor valami megérinti a lágy szájpadlást hátsó részét, öklendezéssel jár együtt, és azért fontos, mert hozzájárulhat az idegen test eltávolításához a szájból, illetve a gégetájékról. A kardnyelőnek teljesen hátra kell hajtania a fejét, hogy a nyelőcső minél egyenesebb legyen, és arra is ügyelni kell, hogy a gyomor is megfelelő helyzetben legyen. A kardnyelés rendkívül veszélyes mutatvány, hiszen az "idegen tárgy" alig néhány centiméterre van olyan fontos szervektől, mint a szív vagy a tüdő.

A kardnyelésnek igen kellemetlen mellékhatásai is lehetnek, a nyelőcső irritációjától és fájdalmától egészen a nyelőcső vagy gyomor sérüléséig és a belső vérzésekig. Összesen 29 olyan esetet jegyeztek fel az elmúlt százharminc évből, melyben a kardnyelő rosszul sikerült mutatványa halálos következményekkel járt.

Meglepő módon, a kardnyelés nemcsak a szórakoztatást szolgálta, hanem az orvosi technika fejlődését is elősegítette: egyedi képességeik hozzásegítették a szakembereket a nyelőcső és a gyomor jobb megismeréséhez, illetve az endoszkópos vizsgálati technológiák kidolgozásához. Az első, endoszkópos nyelőcsővizsgálatot is egy kardnyelőn végezték, és az elmúlt években is több kutatásba vontak be kardnyelőket, például azért, hogy a segítségükkel jobban megérthessék a nyelési rendellenességeket, és hatékonyabb kezelési módszereket dolgozhassanak ki a különböző nyelési nehézségekkel küzdők számára.