Hizlal a mesterséges édesítő?

A Behavioral Neuroscience-ben nemrég megjelent egy közlemény, mely szerint az alacsony kalóriatartalmú édesítőszerrel készült ételek fogyasztása nem segíti elő a fogyást, sőt, éppen ellentétes hatást fejt ki.

Egyelőre csak állatkísérletekben bizonyították, hogy a kalóriamentes édesítőszerek megnehezítik a táplálékbevitel kontrollálását és így a testtömeg csökkentését.

A Purdue Egyetem Táplálkozási Magatartást Kutató Központjának pszichológusai glükózzal (melynek kalóriatartalma az asztali cukorral megegyezően 15 kalória teáskanalanként), illetve kalóriamentes szaharinnal édesített joghurtot etettek patkányokkal. A szacharinnal etetett állatok később több kalóriát fogyasztottak összességében, többet híztak, nagyobb lett a zsírtömegük és nem sikerült a későbbi fogyókúrájuk sem. Minden mért különbség a két csoport között elérte a statisztikailag szignifikáns mértéket.

A kutatási eredményeket bemutató tanulmány szerzői, Dr. Susan Swithers és Dr. Terry Davidson szerint a magyarázat nem is olyan bonyolult. Mivel a szervezet ahhoz van szoktatva, hogy az édes étel fogyasztása jelentős kalória-bevitellel jár együtt, összezavarodik, ha "hiába" esszük az édességet. Úgy érezzük ezért, hogy az adott táplálékból többet kell fogyasztanunk, mivel az önkontroll képessége elveszik.

Ez magyarázhatja a meglehetősen eltérő kutatási eredményeket is a témában. A mesterséges édesítők használata kapcsán egyes kutatócsoportok súlycsökkenésről, míg mások hízásról számoltak be. Emiatt a tudományos élet szakértői között egyelőre nincs konszenzus. Dr. Swithers és munkatársai eredményei azonban illeszkednek azokhoz a bizonyítékokhoz, melyek szerint a diétás üdítőitalok fogyasztása a várt súlycsökkentő hatás helyett túlsúlyt és metabolikus szindrómát - deréktáji elhízást, magas vérnyomást és csökkent inzulinérzékenységet - eredményez.

Szerencsére azonban a fogyni vágyók továbbra is számolgathatják a kalóriákat, hiszen a kalória-bevitel megszorításának fogyasztó hatását nem cáfolják a fenti eredmények. Az is ismert viszont, hogy nehezebb folyamatosan számon tartani az elfogyasztott ételek kalóriatartalmát, mint alacsony kalóriatartalmú ételeket választani, és azokból korlátlan mennyiséget megenni.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatar kialakulása sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra