Hatékonyabbá válhat a migrén kezelése

A migrén az európai lakosság közel 15 százalékát érinti, ugyanakkor a rohamokban jelentkező, féloldali fejfájás szindróma gyógyszeres kezelése nem mindig kielégítő. Egy nemzetközi kutatócsapat tagjaiként most szegedi kutatók tesztelik az új gyógyszerjelölt-vegyületeket.

A népesség számottevő részét érinti a migrén , amely kontinensünkön egyike a legjelentősebb társadalmi-gazdasági terhekkel járó agyi kórképeknek, az Egészségügyi Világszervezet pedig a legsúlyosabb életminőség-romlást és munkaképesség-csökkenést okozó betegségek között a 12. helyre sorolta. E súlyos egészségügyi probléma megoldására indították az uniós EUROHEADPAIN kutatási programot, amelyben a Szegedi Tudományegyetemnek a Magyar Tudományos Akadémia által támogatott kutatócsoportjai is részt vesznek.

„Fontos megemlíteni, hogy a kelet-európai régióból egyedüli résztvevői vagyunk ennek az uniós migrénkutatási projektnek, amelyben a szakma elismert nemzetközi kutatócsoportjai a vezetők” – hangsúlyozta Vécsei László, az MTA rendes tagja, az SZTE ÁOK Neurológiai Klinikájának igazgatója, az MTA-SZTE Idegtudományi Kutatócsoport vezetője.

Milyen tünetek jelezhetik előre a migrént, miben különbözik az egyszerűbb fejfájástól? Előre jelezhető valamilyen módon, ha közeledik a roham? Kattintson! Az 5,9 millió eurós támogatással 2014-ben indított négyéves kutatási program feladata a migrénes fejfájás patomechanizmusának vizsgálata és új kezelési lehetőségek kidolgozása.

Egereken tesztelik a migrént kezelő gyógyszert

Ennek keretében állatkísérletes és humán vizsgálatok révén a migrénes fejfájás kialakulásában és súlyosbodásában szerepet játszó tényezők (biomarkerek) és mechanizmusok azonosítását tűzték ki célul. Mindez lehetőséget teremt új gyógyszerjelölt-vegyületek tesztelésére és fejlesztésére, valamint alternatív neuromodulációs technikák kidolgozására.

„A terápiás lehetőségek széles körű tanulmányozása megoldást kínálhat a migrén hatékonyabb és kevesebb mellékhatással járó kezeléséhez. A szegedi csoport feladata a migrén olyan új állatkísérletes modelljének kidolgozása és beállítása, amely alkalmas az úgynevezett kinurenin-analógok mint lehetséges új gyógyszerjelölt-vegyületek tesztelésére" — érzékeltette a program jelentőségét a magyarországi kutatásokat irányító Vécsei László.

Kutatásaik során már több esetben igazolták, hogy a kinurénsav, amely a neuroprotektív komponensek közé tartozó vegyület, képes pozitívan befolyásolni számos neurológiai betegség, például a migrén, a Parkinson-kór vagy a gyulladásos folyamatok kimenetelét. Ugyanakkor a kinurénsav hátránya, hogy nehezen jut be a központi idegrendszerbe, ami jelentősen korlátozza a vegyület alkalmazhatóságát. Ezért a kutatócsoport a Gyógyszerkémiai Intézettel együttműködésben új, kinurénsavszerű molekulák fejlesztésébe kezdett, amelyek amellett, hogy könnyebben átjuthatnak a vér-agy gáton, hatékonyabbak lehetnek a migrén és más neurológiai kórképek kezelésében.

Hogyan lehet a migrént egereknél előidézni?

A gyógyszerfejlesztés és tesztelés mellett további feladat megfelelő állatmodell kialakítása a kísérletekhez. „Nem könnyű az emberi fájdalom, konkrétan a fejfájás modellezése egy rágcsáló szervezetén úgy, hogy az a lehető legnagyobb mértékben imitálja az emberi szervezetben lejátszódó folyamatokat, és ezáltal megfelelő gyógyszerfejlesztési alany legyen. Ezért kutatócsoportunk feladata egy új migrénmodell kialakítása és beállítása, amely több oldalról, azaz elektorfiziológiai és kémiai úton is próbál migrénszerű változásokat generálni az állat szervezetében" — mondta Vécsei László.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra