Hatástalannak bizonyultak a multivitaminok

A multivitaminok semmilyen hatással nincsenek a változókor után lévő nők halálozására, daganatos megbetegedéseire vagy szív-érrendszeri betegségeikre, olvasható egy nemrégiben megjelent, eddigi legszélesebb körű tanulmányban.

A vizsgálatban 161808 olyan, 50 és 79 év közötti nő adatait elemezték, akik hormonkezeléssel, étrendi változtatásokkal és D-vitamin kiegészítéssel kapcsolatos klinikai vizsgálatokban vettek részt, továbbá 93676 olyan nőét, akik egy megfigyelési tanulmány résztvevői voltak.

"Az elemzések nem mutattak ki jelentős összefüggést a multivitaminok szedése és a daganatok vagy szív-érrendszeri betegségek kialakulása, illetve a halálozás között" - áll az Archives of Internal Medicine folyóiratban megjelent cikkben.

Összességében a résztvevők 41,5 százaléka szedett multivitaminokat a vizsgálat 15 évig tartó ideje alatt. A szerzők kiemelték, hogy az amerikaiak körülbelül fele szed vitaminkiegészítőket, annak ellenére, hogy kevés bizonyíték támasztja alá az évente húszmilliárd dollár forgalmú iparág jótékony hatásait.

"A táplálékkiegészítők szedésének különböző okai vannak, a leggyakoribb például az, hogy az emberek azt hiszik, ezek segítségével megelőzhetők a krónikus betegségek, például a daganatok és a szív-érrendszeri betegségek" - írja a Marian Neuhouser által vezetett kutatócsoport a seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központból. "A fogyasztók véleményét befolyásolják a termékekkel kapcsolatos esetleges mellékhatásokról szóló beszámolók, más fogyasztók véleménye és az, hogy ez az iparág alig szabályozott."

A kutatók által feltárt egyetlen kivétel az összefüggés "a szívroham kockázatának stressz elleni készítmények általi valószínű csökkenése. Számos ilyen szer nagydózisú folsavat és B-vitaminokat tartalmaz; korábbi kutatások már bizonyították a folsav protektív szerepét a szív-érrendszeri betegségek és azok kockázati tényezőivel szemben."

A kutatók azt ajánlják, hogy "elsősorban étrendünkkel próbáljuk megelőzni a krónikus betegségek kialakulását... azonban randomizált, ellenőrzött vizsgálatokból szerzett egyértelmű bizonyítékok hiányában a multivitamin-készítmények valószínűleg kis szerepet játszanak a megelőzésben."

Forrás:
Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra