Hasi zsírt égethetnek a probiotikus baktériumok

Az élőflórát tartalmazó probiotikumok a legújabb kutatás szerint hozzájárulhatnak a hasi zsír égetéséhez.

A legújabb számában közölt eredmények szerint a bélrendszeri zsírfelszívódást akadályozó új probiotikus étrendkiegészítők hatékony fogyókúrás eszközök lehetnek.

"Normális esetben minden táplálékot megemésztünk és az összes kalóriát felszívjuk" - magyarázta a kutatást vezető Peter Jones, a kanadai Manitoba Egyetem munkatársa. "Úgy véljük, hogy a probiotikumok gátolják e kalóriák felszívódását, így több kalória távozik a szervezetből, vagyis kevesebb kalória halmozódhat fel hasi zsír formájában." A kísérlet során azonban csak kevés embert vizsgáltak, akik csak enyhén voltak túlsúlyosak. A fogyás is kismértékűnek bizonyult, így még ha az eredmények igazolhatók is, a probiotikumok mellett továbbra is szükség van az egészséges étrendre és a testmozgásra.

A legjobb probiotikus élelmiszerek A probiotikumokról már korábban kimutatták, hogy képesek módosítani az emberi bélrendszerben élő baktériumközösséget. A jótékony baktériumok enyhíthetik a depressziót, a gyomorpanaszokat, sőt akár az orrmelléküreg-gyulladást is. Mivel a korábbi kutatásokból az is kiderült, hogy a bélbaktériumok a kalória felszívódását is befolyásolják, Jones és munkatársai azt vizsgálták, vajon a probiotikumok hatást gyakorolnak-e a fogyásra. Kísérletükben 28 túlsúlyos önkéntes fogyasztott naponta Lactobacillus fermentum vagy Lactobacillus amylovorus tartalmú joghurtot. Másfél hónap múlva az L. fermentum csoport tagjainak testzsírja 3 százalékkal, az L. amylovorus csoporté pedig 4 százalékkal csökkent. E zsírveszteség nagy része a hasi zsírból származott, ami a leginkább öszefügg a szívbetegségekkel.

A kutatók úgy vélik, hogy a baktériumok a zsírból származó kalóriák bélrendszeri felszívódásának gátlása révén csökkentették a testzsírt. A máj epesavas sókat választ ki, amelyek összekeverednek a zsírral és segítenek annak megemésztésében. Az apró baktériumok ezeket az epesavas sókat falják fel, amivel gátolják a zsír felszívódását. Ráadásul a szintén a zsírok felszívódását gátló fogyókúrás gyógyszerekkel ellentétben a probiotikumok nem járnak kellemetlen mellékhatásokkal.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra