Gyorsan kimutatja az agyérgörcsöt a speciális szemüveg

Meglepően egyszerű lehet eldönteni, hogy egy hirtelen szédülés csupán vertigó, vagy életveszélyes agyi érkatasztrófa (stroke): az éjjeliszekrényen tartható különleges szemüveg a szemmozgás mérésével egyetlen perc alatt kimutatja.

"Ez az első kutatás, amely azt mutatja, hogy ezzel az eszközzel pontosan megkülönböztethető az agyérgörcs és a nem agyérgörcs" - számolt be a áprilisi számában megjelenő tanulmány szerzője, Dr. David Newman-Toker.

A szívrohamhoz hasonlóan a stroke esetében is a gyorsaság az életmentés és sikeres kezelés kulcsa. A mágneses rezonancia vizsgálat (MR), amivel napjainkban hagyományosan kimutatják az agyérgörcsöt, akár hat órát is igénybe vehet, és meglehetősen költséges. Időnként az is előfordul, tette hozzá Newman-Toker, a baltimore-i Johns Hopkins Kórház neurológusa, hogy a beteg el sem jut az MR-vizsgálatig, hanem az első „mini stroke-kal” hazaengedik, amit aztán egy pusztító második agyérgörcs követ.

Az új eszközzel végzett kutatás azonban két okból is meglehetősen korlátozott: először is a kísérletet mindössze 12 beteg részvételével végezték, ami nem bizonyíthat 100 százalékos pontosságot. A másik hátránya az, hogy az eszközt egyelőre nem hagyták jóvá az Egyesült Államokban a stroke diagnosztizálására, csupán az egyensúlyérzék felmérésére.

A videó-okulográf nevű eszköz az úgynevezett „fej impulzus teszt” módosított változata, amit jelenleg is használnak a krónikus szédülésben és belsőfül egyensúlyzavarokban szenvedő betegek esetében. Az új vizsgálat elvégzése nagyon egyszerű. A páciens feltesz egy szemüveget, amely egy webkamerához és egy speciális szoftverhez csatlakozik, és az orvos megkéri, hogy fókuszáljon egy pontra a falon, mialatt az orvos a beteg fejét oldalirányban mozgatja.

"A fülünkben lévő egyensúlyrendszer normális esetben stabilan tartja a szemünket, miközben a fejünk mozog" . magyarázza Newman-Toker. A vertigóban szenvedő betegek esetében a teszt majdnem mindig rendellenes eredményt mutat. Az agyérgörcsöt szenvedett betegeknél azonban – bár ugyanezeket a szédüléses tüneteket tapasztalják – nem látható a vizsgálatban ez a rendellenes eredmény.

Ebben az igazoló vizsgálatban a teszt 100 százalékos pontosságot mutatott az MR-vizsgálathoz viszonyítva, miután a 12 résztvevőből hatnál agyérgörcsöt mutatott ki, hatnál pedig azt, hogy nem szenved stroke-ban. Newman-Toker azt reméli, hogy a tesztet egy szép napon okostelefonos alkalmazásba is be lehet majd építeni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra