Gyógyszerek, melyek túlsúlyt okozhatnak

A túlsúly ma már népbetegség Európában, rengetegen küzdenek kisebb-nagyobb sikerrel azért, hogy megszabaduljanak a súlyfeleslegtől. Az elhízásban azonban számos dolog szerepet játszhat, például vannak olyan gyógyszerek, amelyek ugyan hatékonyak az aktuális betegséggel szemben, de mellékhatásként a testtömeg szabályozásába is "beleszólnak".

Nemcsak a vércukorszint-csökkentő antidiabetikus gyógyszerek vagy az érzelmi és mentális zavarok kezelésére használt pszichofarmakonok, de például a kortizonkészítmények is okozhatnak súlynövekedést. Ennek oka, hogy a testtömeg szabályozásában számos neurotranszmitter és hormon vesz részt, amelyekre a fent említett gyógyszerek is hatással vannak, így akaratlanul is éhségérzet alakulhat ki, de még úgy is hízáshoz vezethet, ha nem is eszünk semmit.

Mivel minden ember másképp reagál ezekre a készítményekre, érdemes az orvossal konzultálni róla, mielőtt felírja. A konkrét betegség leküzdése persze fontosabb, így ha már felírta, nem szabad abbahagyni a szedését azért, csak mert mellékhatásként láthatóan feljött ránk pár kiló, inkább újabb orvosi konzultáció után ellensúlyozzuk az adagolás szabályozásával, esetleg új gyógyszer felíratásával és persze egészséges táplálkozással.

Vannak olyan gyógyszerek, amelyek hatékonyak az aktuális betegséggel szemben, de mellékhatásként hízást okoznak
Vannak olyan gyógyszerek, amelyek hatékonyak az aktuális betegséggel szemben, de mellékhatásként hízást okoznak

Cukorbetegség

Az inzulin és a cukorbetegségre felírt tabletták gondoskodnak a sejtek jobb cukorfelvételéről. Ha avércukorszintcsökken, éhség- és szomjúságérzet alakulhat ki, ami kalóriabevitelre késztet, így a testtömeg nőhet, ami akár öt-tíz kilót is jelenthet. Orvossal konzultálva ilyen esetben is válthatunk egy másik készítményre, például az inzulinnal kombinálható, és szintén a cukorbetegséget gyógyító hatóanyag, a metforminra, ami alig befolyásolja a testsúlyt, és csökkenti az étvágyat.

A hízás legvalószínűbb oka a mozgáshiány és a nem megfelelő étrend. Ettől függetlenül azonban előfordulhat, hogy más tényezők is szerepet játszhatnak a súlygyarapodásban. Lássuk, hogy a gyógyszer-mellékhatásokon kívül mi okozhat még váratlan súlygyarapodást!

Béta-blokkolók

A magas vérnyomás enyhítésére gyártott készítmények csökkentik az anyagcserét, azaz korlátozzák a zsírégetést és fáradtságot okoznak, a lecsökkent aktivitás pedig néhány kiló pluszban jelentkezik a csípő környékén. Hacsak szívbetegség nem indokolja a szedését, érdemes orvoshoz fordulni valamilyen alternatíváért, például vérnyomáscsökkentő (ACE-gátlók) vagy vízhajtó (diuretikumok) gyógyszerekért. Azonban szívinfarktus után vagy koszorúér-betegség esetén továbbra is a béta-blokkolók a legjobbak.

Antidepresszánsok

A pszichotróp gyógyszerek (pl. neuroleptikumok vagy antidepresszánsok) szintén befolyásolják az anyagcserét, és növelik az étvágyat, de hogy mennyire, az függ a gyógyszer szedésének mennyiségétől és hatóanyagától. A hagyományos neuroleptikumoknál például kisebb azelhízásveszélye, mint az új, ún. atípusos antipszichotikumoknál, mint az olanzapin, a klozapin vagy a tioridazin. Ezek a gyógyszerek ugyanakkor idős korban azért is nagyon jók, mert mellékhatásként ritkábban lépnek fel nem kezelhető mozgási rendellenességek.

 

Az antidepresszánsok közül a legkorábban kifejlesztett ún. MAO-gátlók (monoaminoxidáz-gátlók) csak ritkán eredményeznek túlsúlyt, míg a triciklusos antidepresszánsok inkább növelik az étvágyat, akárcsak a szelektív szerotonin visszavétel gátlók (SSRI) és a lítium.

Kortizontartalmú gyógyszerek

Különösen a reumás betegségek, az asztma és a Crohn-betegség kezelésénél hatékonyak, de lassítják az anyagcserét, visszafogják a zsír- és cukorégetést. Elsősorban a nyak, a váll és az arc a hízás szempontjából veszélyeztetett területek. Aki tablettát szed, annak mindenképpen kell súlygyarapodással számolnia, ezért aki megteheti, gyakran inkább spray (asztma) vagy kenőcs (bőrbetegségek) formájában alkalmazza, és csak egy adott testfelületen.

Migrén elleni gyógyszerek

A pizotifen nevű hatóanyagnak például étvágygerjesztő hatása van, annyira, hogy tabletta formájában étvágyserkentőként is használják a gyógyászatban. Testsúlynövelő lehet még a flunarizin és a cinnarizin is.


Hormonok

Az ösztrogén és a progeszteron csak nagyobb adagban okoznak elhízást, de az ösztrogéntartalmú tabletták a szövetekben kifejtett vízvisszatartó hatásuk miatt enyhe súlygyarapodáshoz vezethetnek. Igaz ez afogamzásgátlóés hormonpótló szerekre is, de ha a dózis alacsony mard, a mellékhatás is elenyésző.

Forrás: Gesundheit.de

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +24 °C
Minimum:
+6, +13 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt általában közepesen felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag