Génekbe kódolt szívbetegség

A szívkoszorúér-betegségben szenvedő szülők gyermekeiben 40-60 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakul ki a betegség. A kockázat szempontjából azonban nem sok jelentőséggel bír, ha valaki egészségtelen háztartásban nő fel.

Igaz, hogy a betegségben szenvedő emberek gyermekeiről már korábban is tudták, hogy a betegség megnövekedett kockázatának vannak kitéve, az mostanáig nem volt világos, hogy ez a genetikával magyarázható, vagy azzal, hogy a szüleikhez hasonló életmódot folytatnak.

Egy több mint 80 ezer, gyermekkorában örökbe fogadott férfit és nőt vizsgáló kutatás azonban kimutatta, hogy a betegségre való hajlam az anyaméhben öröklődik, nem pedig az otthonban. Az orvosok ennek ellenére azt mondják, hogy az egészségtelen táplálkozás és a mozgáshiány jelentős szerepet játszik a szívkoszorúér betegség kockázatában, de a családon belül öröklődő kockázat nem a viselkedésen, hanem a géneken múlik.

A svéd Lund Egyetem kutatói az örökbefogadottak orvosi adatait a biológiai és az örökbefogadó szüleikkel is összehasonlították. Kiderült, hogy azokban az alanyokban, akiknek legalább egyik biológiai szülője szenvedett szívkoszorúér betegségben, akár 60 százalékkal magasabb lehet a betegség kialakulásának valószínűsége, mint a kontrollcsoport tagjainak.

Ezzel szemben az olyan adoptáló szülőkkel való együttélés, akik szívkoszorúér betegségben szenvedtek, nem növelte a betegség kockázatát a gyermekre nézve, még akkor sem, ha mindkét szülő szenvedett a betegségben. A kutatást vezető Kristina Sundquist professzor elmondta, a kutatás azt mutatta, hogy a szívkoszorúér betegség öröklött kockázata genetikai, ezért a szülők életmódját nem lehet hibáztatni azért, hogy a gyermekek is öröklik a betegséget. A szakértő szerint természetesen mindig érdemes odafigyelni az életmódunkra, de az eredmények azt bizonyítják, hogy a családokat nem lehet azzal vádolni, hogy egészségtelen életmódjukat átörökítik gyermekeikre.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra