Fontosabb a réz, mint korábban gondoltuk

A Johns Hopkins egyetem kutatói precíziós érzékelőket használva csirkeembriókban drámai különbségeket találtak a fejlődő és teljesen érett idegsejtek rézfelhasználásában. És ez komolyan befolyásolja az agy működését.

A Nature Communications online folyóiratban közölt jelentés szerint a kutatás megmutatta, ahogy az agysejtek gyorsan változtathatják a réz elosztását az energiatermelés és a szabad gyökök elleni védelem igényeinek megfelelően, enzimek termelésének aktiválására.

„A biokémiai vizsgálatok feltárták, hogy sok olyan, az idegsejtek differenciálódásában részt vevő fehérje létezik, amelynek szüksége van a rézre, s az is biztos, hogy az agysejteknek különböző rézszintre van szükségük az egyes fejlődési szakaszokban” – mondta Svetlana Lutsenko, az egyetem professzora. Szerinte az új tanulmány nagy eredménye, hogy most már sokkal többet tudunk az idegsejtek fejlődéséhez szükséges rézigényről.

A réz sokak emlékezetében úgy él, mint mérgező színesfém. Ez alapjában igaz is, nagyobb mennyiségben valóban mérgező, azonban kis mennyiségben nélkülözhetetlen elem. Kattintson! Yuta Hatori, Lutsenko csapatának egyik kutatóorvosa olyan fehérjeérzékelőt használt, amely megváltoztatta a fluoreszcens jeleit, ha a sejt az úgynevezett redox állapotba került. Ez az állapot azt mutatja, hogy a molekulák készek a számos folyamatot működtető elektroncserére. A sejtek két kis molekula (a glutation és a glutation-diszulfid) pontos arányának beállításával kontrollálják a belső redox állapotukat. Shanthini Sockanathan kutatásvezető és csapata különböző fejlettségű csirkeembriók vizsgálatával megállapította, hogy a neuronok redox állapota kontrollálja a változásokat a sejtek érése közben.

Komoly összefüggést találtak az agy működése és a réz felhasználása között

Lutsenko és kollégái felfedezték, hogy a redox változásának egyik hatása az Atox1 rézmegkötő fehérje termelése. A differenciálódó sejtek is több Atox1-et és egy hozzá kapcsolódó másik rézszállító fehérjét, ATP7A-t termelnek. Ezek együttműködése révén megnövekszik az idegsejtek közötti jelátvitelért felelős rézfogyasztó enzim rézellátása.

Lutsenko szerint lassan kiderülhet annak a jelentősége, hogy a réz a sejtben a megfelelő helyre jusson a megfelelő időben. Például az öregedésnél ismert, hogy a sejtek pontosan szabályozhatók a redox állapoton keresztül. „A tanulmányunk azt mutatja, a kis redox változás is nagy hatással van a fehérjék elválasztási útvonalára, ami igen jelentős az agy működésében ” – mondta a professzor.

A folyamatok jobb megértéséhez Lutsenko csapata a következőkben azt kívánja megvizsgálni, hogy mi történik, ha a most feltárt folyamat elromlik a betegek sejtjeiben, s kialakul a szervezet réz-feldolgozásához kapcsolódó betegség, a számos kellemetlen tünettel, többek között idegrendszeri problémákkal járó Wilson-kór .

Forrás: Johns Hopkins Medicine

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra