Fokozható az agy teljesítménye zennel

Az agy számára valóban nyugtató hatású, feszültségoldásra alkalmas a zen - derült ki agyi vizsgálatokból.

Ebből az következik, hogy a zen meditáció alkalmas lehet figyelemzavar és hiperaktív szindrómák kezelésére, valamint idegesség, depresszió és egyéb zavart gondolatokkal járó esetek terápiájában lehet szerepe.

Az elmúlt évtizedben számos alkalommal vizsgálták tudományos alapon a meditációt. Megállapították, hogy több hónapon át zajló meditáció javítja a megfigyelőképességet, a meditálók a nem meditálókhoz képest árnyaltabb részleteket is észrevesznek. Giuseppe Pagnoni, az Atlanta Emory Egyetem agykutatója így nyilatkozott: "Sokan szkeptikusak az ilyen jellegű terápiával szemben, ezért fontos, hogy a kutatásunk kifejezetten tudományos alapokra épüljön."

Pagnoni maga is gyakorló zen meditáló volt, míg az olaszországi orvosképzést folytatta.

A vizsgálatba 12 olyan embert vontak be, akik meditáltak, és 12 olyat, aki nem meditált. A feladat az volt, hogy egy képernyőn felvillanó szavak között értelmeseket és értelmetleneket kellett megkülönböztetniük, miközben a légzésükre figyeltek. A zen meditációt folytató vizsgálati alanyok agya gyorsabban tudott visszakapcsolni a képernyőn felvillanó szavak után a tudatos légzés figyelésére.

Az agyukban az úgynevezett gyrus angularis nevű terület mutatott nagyobb aktivitást, mely az információfeldolgozásért felelős. "A zen meditáció gyakorlata abban segít, hogy a zavaró körülményeket, azaz a feszültségforrásokat könnyebben kikapcsolja az ember" - mondta Pagnoni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra