Foghúzás helyett fogíny-regeneráció

A fogínygyulladás egyik súlyos következménye, hogy a fogat támasztó szövet károsodása miatt a fog meglazul, majd kiesik. Agnes Berendsen, holland kutató kifejlesztett egy lehetséges megoldást erre a problémára.

FogínygyulladásAz Amsterdami Fogászati Tudományos Központ (ACTA) kutatási területe a fogíny rögzítő funkciójának regenerációs képessége. Berendsen itt végezte a kutatásait, kikísérletezett egy olyan háromdimenziós modellt, mely alapján bekövetkezhet a fogágyban elhelyezkedő szalagok regenerációja. Ennek mintájára a szervezetben lévő egyéb inak és szalagok újbóli felépülése is modellezése lehetségessé válhat a későbbiekben.

A fogágyban szalagok vannak, melyek a foggyökér és a környező szövetek között rugalmas kapcsolatot biztosítanak. Trauma, vagy gyulladás ezt a rögzítő szalagot károsítja. A Berendsen által kidolgozott modellben a szalagszövet sejtjeit különböző jelek aktiváló hatása éri. A fogíny sejtjeit egy kollagénhálózatba implantálták, mely a 3D-s modellben az eredeti mintájára mesterségesen kialakított fogíny és foggyökér. Berendsen reményei szerint az élő szövet sejtjeit is létrehozhatjuk ezzel a modellel.

A kollagénhálózat összetétele természetesen jelentősen befolyásolja a sejtek bizonyos tulajdonságait. A sejtek meghatározott kontrakciós erőt fejtenek ki, ezzel a körülöttük lévő szövetre nyomást gyakorolnak. A kollagén fontos jellemzője, hogy megfelelően illeszkedjen a környezetébe, hogy ne károsodjanak a szomszédos szövetek.

A Berendsen-féle 3D-s modellben az illeszkedést a csont és a foggyökér felszínén lévő ásványi anyagok biztosítják. A foggyökérre erős nyomást gyakorolva, mely a rágás modellezésének felel meg, a 3D-s modellben sikerült elérni azt, hogy a felszíni ásványi anyagok elrendeződése megváltozott. A változás hatására aktiválódtak a sejtek, a nyomás erősségének megfelelő mértékben.

További kísérletek a sejtkultúrában kapott sejtreakciókat állatmodelleken fogják vizsgálni. Ha ott is hasonló eredményt észlelnek a kutatások során, akkor a későbbiekben az emberek gyógyításában is teret nyerhet a Berendsen-modell alkalmazása.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra