Ezért szerették meg a moszkitók az ember ízét

Az emberi bőrből áradó egyik illatanyag az oka annak, hogy a moszkítók állatok helyett emberek vérét szívják - állítja egy új amerikai tanulmány.

A szulkaton fontos eleme az emberi illatkompozíciónak, a vérszívók pedig több ezer éve megtanulták, hogy ez az illat egyértelmű jele annak, hogy élelemforrás közelébe kerültek. Persze ez sincs mindig így: a mai fekete testű moszkitók, amik az erdei állatok hámján keresztül táplálkoznak, nem preferálják a szulkatont, azaz az emberi testet, míg például az afrikai falvakban és azok környékén megtalálható barna moszkitókat például kifejezetten vonzza.

A betegség neve az olasz (latin) eredetű "mal aria" = rossz levegő kifejezésből származik, mert őseink úgy tartották, hogy a mocsarak kigőzölgéséből származik. Ma már tudjuk, nem a poshadt víz, hanem az ilyen mocsaras helyeken fellelhető szúnyog közvetíti a maláriát. Tudjon meg többet, kattintson! "A moszkitók evolúciójának része az, hogy megtanulták szeretni az illatunkat" - nyilatkozta Leslie Vosshall, a Rockefeller University kutatója és a kutatás vezetője, aki az eredményeket a Nature szaklapban publikálta. "Evolúciós szempontból nagyon jó lépés volt, a vérszívók számára tényleg az ideális életstílust biztosítjuk: mindig van víz körülöttünk, amiben tudnak szaporodni, relatíve szőrtelenek vagyunk és nagy csoportokban élünk."

Jobban szeretik az emberszagot

A kísérlet során a sárgalázat is terjesztő szúnyogokat több fázisban is tesztelték: emberek és tengerimalacok között kellett választaniuk (táplálkozási lehetőségek vagy illatanyagok tekintetében) - a háziasított szúnyogok az emberi, az erdőben élők pedig a tengerimalachoz köthető lehetőségeket választották. Ritkán, de megtörtént az, hogy az emberek közelében élő moszkitók is a tengerimalacot választották táplálékul, de ez nem éppen jelentős anomália, állítják a kutatók.)

A kutatók 14 gént azonosítottak a moszkitók genomjában, amelyek erősen kötődnek az emberi illat preferenciájához, közülük egy, az Or4 nevű, különösen aktívnak bizonyult az embereket preferáló moszkitókban - vélhetően ez a kulcs, ami miatt sikerült a hosszas évezredek alatt minket becélozni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra