Ennyit számít, melyik hónapban születtünk

Egy nemrégiben készült kutatás szerint az év utolsó negyedében világra jövő gyerekek esetében jóval nagyobb a kockázata annak, hogy felnőtt korukra kedélybetegek lesznek. A szakemberek szerint ennek oka a környezeti változásokban keresendő.

A kutatók azt állapították meg, hogy azoknak az anyáknak, akik ősszel, illetve télen szülik meg a gyermeküket, magasabb a nyálukban (tehát a szervezetükben is) a kortizol nevű stresszormon szintje. Az eredmények magyarázatként szolgálhatnak arra, hogy az ősszel, illetve télen születetettnél miért gyakoribb a skizofrénia , mint azoknál, akik tavasszal vagy nyáron születtek.

depresszió, ősz, tél, kedélybetegség, skizofrénia, kortizol
Az ősszel és télen születettek között többen küzdenek szorongással és depresszióval. Fotó: 123rf

Szorongás és depresszió

Ez a tanulmány az első, ami az évszakok hatását elemzi az anya nyálában lévő kortizol szintjére vonatkozóan a terhesség késői szakaszában. A kutatócsoport, amelyet Samantha Garay professzor vezetett, 316 Dél-Walesben élő nőt vont be a vizsgálatokba. Mindegyikük nyálmintákat adott le a terhességük folyamán, és kérdőíveket töltöttek ki azzal kapcsolatban, hogy mennyire érzik magukat szorongónak vagy depressziósnak. Az ősszel, illeve télen szülő nők nyálában 20 százalékkal magasabb volt a kortizolszint közvetlenül szülés előtt, mint azoknak, akik tavasszal vagy nyáron adtak életet a kisbabájuknak. A szakemberek szerint emiatt az őszi és téli babák nagyobb mennyiségű kortizolnak vannak kitéve a születésük előtt.

A kortizolszint jelentősége

A depresszió több egyszerű rosszkedvnél. Ezt a komoly betegséget csak szakember tudja megbízhatóan diagnosztizálni, a lehetséges tüneteket azonban érdemes számba venni, hogy probléma esetén a leghamarabb segítséget kérhessünk. További részletek korábbi cikkünkben!

Korábban már bizonyítást nyert, hogy a terhesség alatti túl magas kortizolszint hatására megnő a kockázata annak, hogy a születendő gyermeknek később valamilyen pszichiátriai eredetű betegsége legyen. A friss eredmények pedig most megmagyarázhatják, hogy ezek miért gyakoribbak az őszi, illetve téli születésűeknél.

A kortizolt a mellékvesék termelik, Stresszhormonnak is nevezik, mert megnő a szintje, ha valaki fél, ideges vagy fenyegetve érzi magát. Terhesség alatt is megnő a kortizolszint , ennek mértéke azonban sok mindentől - például az életkortól, a nemtől és az etnikai hovatartozástól is - függ. Ugyanakkor a kutatás eredményei nem magyarázzák meg azt, hogy a télen, illetve ősszel szülő nők kortizolszintje miért magasabb. Azt viszont már több kutatás is bebizonyította, hogy egyértelműen rontja a kedélyállapotot, hogy ilyenkor kevesebb természetes fényhez jut a szervezet. A szezonális depresszióval küzdő emberek esetében például ilyenkor csökken a melatonin és a szerotonin termelődése is. Ezek a hormonok szabályozzák, hogy mikor érezzük álmosnak magunkat, és hatással vannak a kedélyállapotra is.

A szakemberek szerint a kevesebb napfény a terhesség alatt hatással lehet a baba későbbi egészségi állapotára, és nemcsak a mentális betegségek, hanem a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának esélyét is megnövelheti. Ugyanakkor a kutatók hozzátették, hogy további vizsgálatokra van szükség a kortizolszint és az évszakok kapcsolatát illetően.

Forrás: dailymail.co.uk

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra