Emberi vesét hoztak létre őssejtekből

Emberi vesét hoztak létre őssejtekből brit tudósok. Az áttörés eredményeként a transzplantációra váró betegek majdan saját szerveiket "növeszthetik" - közölte a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.

A mesterséges szerveket laboratóriumban alkották meg emberi magzatvíz és állati magzati sejtek felhasználásával.

Veseműködés A vesék hossza jelenleg nagyjából fél centiméter. Az Edinburgh-i Egyetem kutatói remélik, hogy teljes méretű szervvé növekedhetnek, ha emberekbe ültetik be őket. A módszer lehetővé tenné, hogy a páciensek saját veséiket hozzák létre a kilökődés veszélye nélkül.

A kutatócsoport bízik abban, hogy az orvosok képesek lesznek a szülések alkalmával magzatvizet gyűjteni, melyet aztán tárolhatnak arra az esetre, ha a megszületett gyereknek a későbbiekben veseproblémái lennének. Davies úgy véli, hogy a technológia tíz éven belül elérhető lesz a gyakorlatban, néhány sejt fagyasztva tárolása pedig még mindig olcsóbb megoldás lehet, mint valakit éveken át dialízisen tartani.

Az áttörést jelentő technológiát hivatalosan az áprilisi edinburgh-i Tudomány fesztiválja rendezvény részeként mutatják be.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra