Egy robot is képes a lelkünkbe tiporni

Mindegy, hogy ember vagy gép sérteget, mindkettő ugyanúgy negatív hatással lehet ránk.

A Carnegie Mellon Egyetem kutatói a tanulmányukban kimutatták, hogy ha egy gép sértegeti egy játékban a felhasználókat, akkor az az utóbbiakra ugyanúgy negatívan hat , mint ha egy ember tenné ezt velük - írja az Sg.hu . Mint kiderült, a Guards and Treasures nevű program 40 játékosa segített erre a megállapításra jutni a kutatóknak, miután egy Pepper nevű robottal mérték össze erejüket.

játékos, robot, megbánt
Érdemes a gyerekek reakcióját figyelni, amikor a gép ellen játszanak. Fotó: iStock

A teljesítményen meglátszott

A gép a játékosok ellen 35 mérkőzést vívott, s mindegyik végén dicsérte vagy szidta ellenfelét. Nem kell durva dolgokra gondolni, elég volt kritizálnia például így: "azt kell mondjam, hogy borzalmas játékos vagy". Mindez, illetve ehhez hasonló mondatok elegendőek is voltak ahhoz, hogy a kísérleti alanyok teljesítménye már a következő mérkőzésen csökkenjen. Velük ellentétben azonban a dicsért játékosok még jobban kezdtek teljesíteni.

Érdemes lesz erre figyelni

Mindebből a kutatók levonták a nyilvánvaló következtetést, a robotok képesek érzelmi hatással lenni az emberekre, még akkor is, ha az élő személy tudja, hogy az ellenfele egy gép. A tudósok szerint ezzel a hatással mindenképp érdemes lesz foglalkozni, főképp azoknál a kevésbé kíméletes programoknál, amik még durvább lelki sérüléseket okozhatnak a velük szemben álló embereknek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra