Egy oltással a legveszélyesebb influenzavírusok ellen

Kövessen minket!

A kutatók olyan fehérjét teszteltek, amely minden influenzavírus-törzset célba vesz.

Ezek közé tartozik három pandémiás vírus (H1, H2 és H3), három másik, amelyek időszakosan támadnak (H6, H9 és H7), valamint a 2004-es H5N1 madárinfluenza, bár legyengített változatban, hogy csak a megfelelő immunválaszt váltsa ki.
A proteint a Scripps Research Institute munkatársai Peter Palese vezetésével két alkalommal fecskendezték egerekbe háromhetes eltéréssel, hogy az immunitás kialakulhasson. A második injekció után két héttel mindegyik egeret kitették egy élő influenzavírus behatásának, csakúgy, mint a beoltatlan egereket - számolt be a New Scientist. A beoltott egerek is megbetegedtek, de nem olyan súlyosan, mint a beoltatlan egerek.

A kutatócsoport szerint annak ellenére, hogy csak részleges védettséget nyújt, az oltóanyag olcsó és gyorsan előállítható, így megakadályozhatja, hogy emberek haljanak meg: ez pedig már elég lehet egy súlyos világjárvány esetén. Mivel azonban nem előzi meg teljesen a betegséget, az embereknek állandó újraoltásra lesz szükségük a hagyományos, szezonális influenza elkerülése érdekében.

A jelek szerint a sertésinfluenza felváltotta a H1 család másik, korábban elterjedt törzsét, és jelenleg ez uralja az ausztrál influenzaszezont. A legveszélyesebb prepandémiás vírus, a H3N1, továbbra is gyakori Kínában, Délkelet-Ázsiában és Afrikában, és az Egyesült Államokban a fertőzések feléért volt felelős a mostani influenzás időszakban.

Ha sikerül azonosítani egy olyan influenzafehérjét, amelyet a vírus nem tud olyan könnyen módosítani, akkor kiváltható olyan védettség, amely az influenza minden változatát felismeri.

A tanulmány eredményei a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban olvashatók.

Forrás: Medipress hírszolgálat

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Olvassa el kapcsolódó cikkeinket

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
-1, +4 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Nyugat, északnyugat felől ismét növekedni kezd a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
N/A

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag