Csonttörést okoz a savcsökkentő

Az erős savcsökkentők - az ún. protonpumpa-gátlók - hosszú ideig tartó szedése négyszeresére növeli a combnyaktörés kockázatát, állítják kanadai kutatók a Canadian Medical Association Journal legfrissebb számában publikált cikkükben.

A protonpumpagátlókat nyelőcső reflux betegségben és gyomor-, illetve nyombélfekélyben szenvedő betegek szedik elsősorban, többnyire éveken át. A mostani közlemény - mely már a harmadik, a témában megjelent nagyszabású vizsgálat - szerint azonban a több mint hét évig tartó szedésük fokozza a csontritkulással összefüggő csonttörések rizikóját. A szakértők szerint az orvosoknak ezentúl meg kell fontolniuk az ilyen típusú gyógyszerek felírását, melyek egyébként rendkívül nagy népszerűségnek örvendenek.
"Mi, gasztroenterológusok és belgyógyászok teljesen elégedettek vagyunk a protonpumpagátlók használatával kapcsolatban" - nyilatkozta Dr. Felice Schnoll-Sussman, a New York-i Presbiteriánus Kórház Jay Monahan Gasztrointesztinális Egészségügyi Központjának kutatási igazgatója. "Most azonban meg kell vizsgálnunk minden egyes beteget, hogy valóban szüksége van-e erre a gyógyszerre, ebben a mennyiségben, ilyen adagolásban. Nem lehet-e megváltoztatni a dózist, vagy másik gyógyszerre váltani?" Egy lehetőség azon betegek számára, akik rászorulnak a protonpumpagátlókra, hogy kiegészítésképp csontritkulás elleni szereket is szedhetnek.
A gyógyszer hatása, hogy gátolja a sósavelválasztást, ami azonban befolyásolhatja a vékonybélben a kalcium felszívódását. A fokozott töréskockázat hátterében álló mechanizmus még tisztázásra vár, ám feltételezhetően a savgátló hatás miatt fokozódik a csontok ásványianyag-tartalmának elvesztése.

A mostani vizsgálat a winnipegi Manitoba Egyetemen zajlott. 15 792 ötven év feletti, csontritkulás miatt combnyak-, csigolya-, vagy csuklótörést szenvedett beteg adatait hasonlították össze csaknem 50 000 kontroll személyével. A hét vagy több éven át protonpumpagátlót szedő betegek számára csaknem megduplázódott a csontritkulás miatti csonttörések rizikója. Már öt év után is 62 százalékkal magasabb a combnyaktörés kockázata, ám hét év elteltével az esély több mint négyszeres. Schnoll-Sussman szerint ennyi idő alatt akár javulhat is a betegség, például életmód-változtatás, vagy diétázás hatására. Nem lehet cél, hogy a beteg gyógyszereket szedjen diétázás helyett, hiszen nincs gyógyszer mellékhatás nélkül.

Egy másik, az Archives of Internal Medicine augusztusi számában megjelent tanulmány szerint viszont költséghatékony, ha a 65 év feletti érbetegek az aszpirin mellé protonpumpagátlót is szednek, hiszen az aszpirin másként növeli a felső gyomor-bélrendszeri vérzések kockázatát.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban kedden délelőtt a ködfoltok feloszlanak, változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag