Csökkenti a szívroham kockázatát az influenza elleni oltás?

Kövessen minket!

Egy új brit tanulmány szerint az influenza elleni oltás megvédhet a szívrohamtól, sőt minél korábban adják be az influenzaszezon előtt, annál nagyobb a védő hatás. A kockázat csökkenése akár a 19 százalékot is elérheti.

A. Niroshan Siriwardena, a Lincolni Egyetem családorvos professzora, munkatársaival összesen több mint 78 ezer angol és walesi beteg adatait elemezte, akik közül körülbelül 16 ezren szenvedtek el szívrohamot. A szívrohamon átesett betegek körében közel 8500-an kaptak influenza elleni védőoltást.

A tanulmányból azt a következtetést vonták le, hogy az oltás 19 százalékkal csökkentette a szívroham előfordulását, mivel az oltottak körében ennyivel ritkábban fordult elő ilyen esemény. A szakemberek szerint azonban az adatok alapján nem lehet hasonló következtetést levonni, mivel nem mérték fel a többi kockázati tényezőt a betegek körében. Emiatt nem beszélhetünk ok-okozati viszonyról, csak összefüggésről.
"A tanulmány azonban jó időben jelent meg, mert szeretnénk arra biztatni az embereket, hogy oltassák be magukat influenza ellen" - mondta el Dr. Harlan Krumholz, a Yale Egyetem kardiológus professzora. "Az eredmények alátámasztják azt a tényt, hogy az oltás jótékony hatású."

Az Amerikai Szív Szövetség és az Amerikai Kardiológusok Szövetsége mind a szívbetegek, mind a szívroham szempontjából magas kockázati csoportba tartozók számára ajánlja az influenza elleni oltást. Ezt azzal indokolják, hogy a fertőzés hatására megrepedhetnek a koszorúerekben található plakkok, és így kialakulhat a szívroham. A gyulladás tovább fokozza a kockázatot.

A Canadian Medical Association Journal folyóirat szeptemberi számában megjelent tanulmány elkészítése során a brit kutatók az angol és walesi népesség körülbelül 5 százalékát vizsgálták, a páciensek 40 év felettiek voltak, és legalább 5,5 éves kórtörténettel rendelkeztek. A 16 ezer, szívrohamon átesett beteget egy 63 ezres kontrollcsoporthoz hasonlították, és azt is vizsgálták, hogy a pneumococcus elleni oltás befolyásolja-e a kockázatot - ilyen összefüggést azonban nem találtak. Krumholz szerint ennek oka az, hogy az influenzával ellentétben a pneumococcus-fertőzések viszonylag ritkák, így ebből nem lehet következtetéseket levonni.

Forrás: Medipress hírszolgálat

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Inkontinencia: kinek segít a lézeres műtét?Inkontinencia

Inkontinencia: kinek segít a lézeres műtét? A kezelési módok között akad hatékony, gyors és kíméletes!

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Olvassa el kapcsolódó cikkeinket

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
-1, +4 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Nyugat, északnyugat felől ismét növekedni kezd a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
N/A

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag