Csoda: méhen kívüli kisbaba

A jobb petefészekben növekedett majdnem 9 hónapon keresztül egy magzat Ausztráliában, végül teljesen egészségesen segítették világra, császármetszéssel.

Csodának kiáltotta ki egy ausztrál orvos azt a Durga Thangarajahot, aki kihordott méhen kívüli terhességből született a Darwin Magánkórházban.

A petefészek szövetei szinte papírvékonyságúra nyúltak. Andrew Miller szülészorvos szerint a magzat petefészekbe ágyazódásának esélye körülbelül egy a 40 ezerhez, ám egy kihordott terhességé, amely egészséges újszülöttet eredményez, szinte nulla. Mikor rákérdeztek, hogy a szülés csoda volt-e, Miller igennel válaszolt.

méhen kívüli terhesség
A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Magzatfejlődés

„Ez egy rendkívüli dolog. Nem tudok róla, hogy valaha is láttak volna kihordott petefészek-terhességet, mint amit mi most láttunk” – nyilatkozta a szakember az AFP-nek. „Körülbelül 520 újszülött születésénél vagyok jelen itt magánorvosként évente, és még sosem láttam ehhez foghatót.”

Az ektópiás, vagyis méhen kívüli terhességek döntő többségében a megtermékenyített petesejt a petefészket a méhvel összekötő petevezetékbe ágyazódik be. Ez az állapot életveszélyes az anya számára a petevezeték megrepedésének magas kockázata miatt, ami vérzéssel és fájdalommal jár. Az ilyen terhesség rendszerint vetéléssel vagy művi terhesség-megszakítással fejeződik be.

Miller elmondta, hogy ebben az esetben nem derült fény a méhen kívüliségre, mivel az anya, a 34 éves Meera Thangarajah nem járt születés előtti képalkotó vizsgálaton, terhessége pedig problémamentes volt. A csütörtöki műtétig Miller azt hitte, hogy az újszülöttet a méhből fogja világra segíteni, és hogy a felvételeken látható nagyobb fibroid szövetet is el kell majd távolítania. Csak miután már megejtette a metszést, akkor ébredt rá, hogy a méh izomzat túlszaporodásának tartott fibroid, orvosi tévedés, és valójában az maga az anyaméh, a magzat azonban a petefészekben van.

Császármetszés

„Hihetetlen, hogy a magzat a normális mozgásával nem szakította el a petefészekben a petezsákot, amely olyan papírvékony volt, hogy látni lehetett a magzat haját” – mondta Miller. ”Az édesanya nagyon szerencsés, hogy ezen a reggelen lányával, Durgával együtt itt lehet.”

Az apa, Ravi Thangarajah azt állítja, hogy felesége semmi szokatlant nem tapasztalt terhességével kapcsolatban. „Fél hét körül érkeztünk, és normál császármetszést vártunk” – nyilatkozta a Nine Networknek. A 40 éves férfi elmondta, hogy felesége nem is tudott különleges szüléséről, amíg fel nem ébredt az altatásból az operációt követően. „A szülész és a gyerekorvos jöttek, és mondták, hogy ebben a pillanatban én vagyok a világ egyik legszerencsésebb embere, mert az újszülött egy valóságos csodababa” – tette még hozzá.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra