Csak a Balkánon élnek kevesebbet a magyaroknál

HáziPatika

Születéskor várható élettartam tekintetében csupán négy európai ország áll mögöttünk, a V4-ek lakossága is évekkel tovább él, mint a magyarok.

A visegrádi országok lakossága közül a 2018-ban született magyar gyermekek számíthatnak a legrövidebb életre - írja a Népszava. A lap az Eurostat napokban publikált elemzését foglalta össze, amely szerint 76,2 év nálunk a várható átlagos élettartam, és ezzel az adattal az uniós átlagtól messze elmaradva Magyarország a 27-es EU-s rangsor 23. helyén áll. Egyedül Litvánia, Románia, Lettország és Bulgária lakossága számíthat a magyarokénál is rövidebb életre.

Egymillió magyar tűnhet el 2030-ig

Magyarországon 1981 óta csökken a népességszám, és bár az utóbbi évek politikai intézkedései nagy hangsúlyt fektettek a születésszám növelésére, ez önmagában kis eséllyel tudja csak megfordítani a tendenciát. Tanulhatunk valamit a Ratkó-korszak politikájából, a népességüket megtartó kelet-európai országoktól, vagy a sokasodó nyugat-európaiaktól? Az alábbi cikkünkben szakértővel beszélgettünk a témában.

Hét évvel élhetnek többet a spanyolok

Szintén nálunk az egyik legnagyobb a nemek közötti különbség: egy fiú 72,7 évre, egy lány 79,6 évre számíthat. Ezzel szemben az EU-s átlagban a fiúk 78,2 évet, a lányok pedig 83,7 évet élnek, Összesítve a várható átlagos élettartam a tagországokban 81 év. A listát a spanyolok vezetik 83,5 évvel, mögöttük alig egy hónappal lemaradva az olaszok 83,4 évvel, míg a harmadik helyen Franciaország áll, melynek lakossága átlagosan 82,9 évre számíthat. Nálunk még néhány balkáni, nem EU-tag is jobban szerepel, például Észak-Macedónia és Montenegró.

Az európai átlagnál rövidebb életre számíthatnak a magyarok. Fotó: Getty Images
Az európai átlagnál rövidebb életre számíthatnak a magyarok. Fotó: Getty Images

Az elemzésben az is szerepel, hogy a mostani idősek, a 2018-ban 65. évüket betöltött uniós polgárok hány évre számíthatnak még. Ebben is sereghajtók vagyunk: az észak-magyarországi 65 éves szépkorúak a becslések szerint további 16 évet élnek, csak egy picivel többet, mint a legrosszabb helyzetben lévő két bolgár régió idős lakói (15,7). Ezzel szemben az egyik francia régióban ez a szám 22,3 év.


Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
-1, +4 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt vékonyodik, szakadozik a felhőzet, egyre többfelé előbukkan a nap.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag