Bizonyították: létezik kalóriaégető zsír!

A kalóriaégető zsír fogalma sci-fibe illő fogalomnak hangozhat, egy nemrég közzétett tanulmány szerint azonban a felnőttek rendelkeznek kis mennyiségű anyagcsere-szabályozó barna zsírszövettel, amelyről eddig azt hitték, csak a csecsemőkben található meg.

A kutatók szerint ez a "jótékony zsír" - a testzsír nagy részét alkotó fehér zsírszövettől eltérően - aktívan égeti a kalóriát és használja fel az energiát. A The New England Journal of Medicine folyóirat csütörtöki számában közzétett tanulmányból kiderül, hogy a barna zsírszövet fennmarad a felnőttekben, és a kutatók első alkalommal demonstrálták az anyagcserében kifejtett aktivitását.

"Az, hogy aktív barna zsírszövet található a felnőtt emberekben azt jelenti, hogy ez lehet a legújabb célpontja az elhízás és a 2. típusú cukorbetegség kezelését célzó kutatásoknak" - nyilatkozta a tanulmány vezető szerzője, C. Ronald Kahn.

A kutatók arról számoltak be, hogy az elhízást és más anyagcsere-betegségeket úgy lehet kezelni, hogy a barna zsírszövet növekedésének stimulálásával szabályozzák a testtömeget, és javítják a glükózanyagcserét. A barna zsír a testtömeg anyagcserében is szerepet játszhat, mivel a barna zsír nagyobb mennyisége védelmet nyújt az öregedéssel összefüggő elhízás ellen. A kutatók szerint a fiatalabb és vékonyabb, normális vércukorszinttel rendelkező páciensekben több barna zsírszövet található. A barna zsír a hidegebb időben aktívabbnak mutatkozott, amikor lényeges szerepet játszik az energia hőtermelés céljából történő elégetésében.

"Nemcsak aktív barna zsírszövetet találtunk a felnőttekben, hanem azt is kimutattuk, hogy jelentős eltérések vannak a barna zsír mennyiségében különböző tényezők, például az életkor, a vércukorszint és - főként - az elhízás mértéke alapján" - mondta a tanulmány másik szerzője, Aaron Cypess.

A kutatók 1972 olyan beteg adatait elemezték, akiken PET vagy röntgen vizsgálatokat végeztek különféle okokból egy három éves időszak alatt. A nőbetegek 7,5 százalékában, illetve a férfi páciensek több mint 3 százalékában találtak jelentős barna zsírszövet mennyiséget.

"Ezek a számok nyilvánvalóan alábecsülik a készleteket, mivel a PET/CT vizsgálatok csak bizonyos méretű és aktivitású barna zsírsejteket képesek kimutatni, a kisebb és kevésbé aktív lerakatokat viszont nem minden esetben mutatják ki" - állítja Kahn. Cypess szerint az eredmények "arra utalnak, hogy létezik korábban nem kimutatott, hőtermelő barna zsírszövet számos felnőtt emberben."

A barna zsírszövetek nagy részét a páciensek nyakában mutatták ki. A kutatók két olyan páciens szöveteit vizsgálták, akiknek vizsgálatai barna zsír koncentrációt mutattak a nyakukban, és kiderült, hogy a sejtek UCP-1 fehérjét tartalmaznak, amely a barna zsírszövet egyedi jellemzője.

Kahn elmondta, hogy jelentős mennyiségű barna zsírszövet lehet jelen a népesség sokkal nagyobb százalékában, de szétszórtabban elhelyezkedve, így nem olyan könnyű kimutatni a képalkotó eljárásokkal.

Forrás: Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra