Bizonyíték a mini agyak létezésére

Brit kutatók "mini agyak" rejtett hálózatának létezésére találtak bizonyítékot, felfedezésük pedig alapjaiban változtathatja meg a tudomány álláspontját, hogy miként sugárzik át a fájdalom a testünkön. Mindennek gyógyszerfejlesztési szempontból is bőven lehet jelentősége.

A jelenleg elfogadott nézet szerint a fájdalomérzet feldolgozását egyedül az agy és a gerincvelő alkotta központi idegrendszer végzi. Ezzel szemben a Leedsi Egyetem szakemberei azt állítják, hogy a perifériás idegrendszernek is fontosabb lehet a szerepe ebben, mint korábban gondoltuk.

Érdemes megjegyezni, hogy a szakemberek erre a következtetésre egyelőre pusztán egerek és patkányok vizsgálatán keresztül jutottak el, így korai lenne még átírni az orvosi szakirodalom vonatkozó fejezetét. Mindazonáltal a rágcsálók és az ember idegrendszere közötti hasonlóság arra utal, hogy hasznos lehet a jövőben emberekre is kiterjeszteni a kutatást.

A postás is átírhatja a levelet

A perifériás idegrendszer azokat az idegeket foglalja magában, amelyek a test minden részéről a központi idegrendszerbe futnak be. Erről a hálózatról mindeddig úgy tartották, hogy csupán egyfajta vezetékrendszerként működik, amin át az információk befutnak a központi idegrendszerbe, majd az ott - főként az agy által - meghozott döntést követően egy válaszjel halad vissza a test különböző pontjaihoz a szükséges reakcióra vonatkozó utasítással.

A fájdalom érzékelésében a perifériás idegrendszer is hangsúlyosabb szerepet játszhat
Afájdalomérzékelésében a perifériás idegrendszer is hangsúlyosabb szerepet játszhat

A Journal of Clinical Investigation című szaklapban megjelent tanulmány szerint azonban a perifériás idegrendszer többre is képes ennél az egyszerű funkciónál: meg tudja ugyanis változtatni a jeleket, mielőtt beérkeznének a központi idegrendszerbe.

Forradalmi változás jöhet a fájdalomcsillapításban

Az öt éven keresztül zajló kutatás során a szakemberek egerek és patkányok perifériás idegrendszerének idegdúcait vizsgálták. Végül pedig arra a felfedezésre jutottak, hogy ezek a csomók képesek egymással információt cserélni egy GABA ( gamma-amino-vajsav ) nevű neurotanszmitter segítségével. Amikor pedig a tudósok fájdalomjeleket stimuláltak a patkányokban, bizonyítékot találtak, hogy az idegsejt-csoportosulások meg tudták változtatni a jeleket, amelyeket aztán a központi idegrendszerbe továbbítottak. Mindez annyit jelent, hogy minden érzőidegnek van egy saját "mini agya", amely bizonyos mértékig képes értelmezni a rajta átfutó információkat.

A fájdalommal küzdő ember szenvedése enyhítésének vágya az emberi közösségek kialakulásával egyidős. Erről a törekvésről tanúskodnak a legrégebbi írásos feljegyzések, a babiloni agyagtáblák ékírásos jelei, az egyiptomi papiruszok hieroglifái, és az emberi tudomány más korai emlékei egyaránt. Részletek itt.

Egyelőre még hosszú kutatási munkára van szükség ahhoz, hogy feltérképezzék, miként működnek ezek a "mini agyak" az emberi szervezetben, mi több, elsőként a létezésükre vonatkozó feltételezést kell majd igazolni. De amennyiben megvalósul, hatalmas lépés lehet a fájdalomcsillapítás fejlődésében. A jelenleg is forgalomban lévő gyógyszerek ugyanis kizárólag a központi idegrendszert célozzák, a leghatékonyabb készítményeknek pedig komoly mellékhatásai vannak, így például függőséget okozhatnak, valamint a hozzászokás miatt csorbulhat a hatásfokuk is. Ha azonban az új szerek a perifériás idegrendszert célozva is meg tudnák szüntetni a fájdalmat, úgy talán a nemkívánatos mellékeffektusok is elkerülhetőek lennének.

Forrás: sciencealert.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra