Az étrend, amely megvédhet a mellráktól

Egy új tanulmány szerint azon nőknél, akik a mediterrán étrendet részesítik előnyben, a változókor után kisebb kockázattal alakul ki emlőrák.

A kutatók egy évtizeden keresztül kísérték figyelemmel 14 800 görög nő étkezési szokásait és egészségi állapotát, és azt találták, hogy kevesebb emlőrákot diagnosztizáltak azon hölgyek körében, akik a hagyományos görög ételeket részesítették előnyben, mint azoknál, akik nem ilyen étrendet követtek.

E felfedezés, ami az American Journal of Nutrition című folyóiratban jelent meg, nem bizonyítja, hogy ez csakis magának az étrendnek köszönhető. Ha ezt további kutatások mégis bebizonyítják, akkor a tudósok becslései szerint a vizsgálat ideje alatt kialakult, 127 emlőrák 10 százaléka elkerülhető lett volna mediterrán étrenddel. A hagyományos mediterrán étrend ezenkívül, a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a gyomor-, és vastagbélrák kockázatát is csökkentheti.

A mediterrán konyha sok halat, zöldséget, olivaolajat, teljes kiőrlésű gabonát, olajos magvakat, és viszonylag kevés vörös húst, és tejterméket használ. A tudósokat régóta foglalkoztatja, hogy a mediterrán térségben élők között miért alacsonyabb a szív- és érrendszeri-, illetve a rákbetegségek száma, mint Európa más területein, vagy az Egyesült Államokban.

Eddig mindössze két kutatás vizsgálta a mediterrán étrend és a mellrák közötti összefüggést, és mindkettőt egyesült államokbeli kutatócsoport végezte. "A mostani tanulmány viszont görög nőkre összpontosított, ugyanis Görögország a mediterrán konyha bölcsője, és itt a lakosság még ragaszkodik a tradicionális ételekhez" - mondta el Dr. Dimitrios Trichopoulos, a kutatás vezetője.

A kutatás kezdetekor minden résztvevőnek egy részletes kérdőívet kellet kitöltenie étkezési szokásairól, valamint demográfiai jellemzőiről. Minden nő 0 és 9 közötti pontszámot kapott aszerint, hogy mennyire tartja magát a mediterrán étrendhez: mennyi zöldséget, gyümölcsöt, halat, olivaolajat fogyaszt. Azért is pont járt, ha valaki csak kevés húst és tejterméket eszik.

Minden információt megtalál a mellrákról kiemelt rovatunkban ! Böngésszen tovább!A 14 800 résztvevő közül 240 nőnél alakult ki emlőrák a vizsgált tíz év alatt. Az eredmények azt mutatták, hogy akik a mediterrán étrendre 6-9 pontot kaptak, azoknál 22 százalékkal kisebb eséllyel alakult ki mellrák, mint azok között, akik pontszáma 0 és 3 között volt. Ez az eredmény olyan tényezőket is számításba vett, mint a kor, az iskolázottság, a dohányzás, a testsúly, és a testmozgás.

Dr. Trichopoulos, a Harvard Egyetem munkatársa elmondta, hogy bár ez az eredmény nem bizonyítja az ok-okozati összefüggést a mediterrán étrend és a mellrák csökkent kockázata között, egy bizonyíték mégis van arra, hogy az étkezéssel lecsökkenthető a rák rizikója: A kutatók azt találták, hogy azoknak a nőknek, akik ilyen étrendet követnek, alacsonyabb az ösztrogénszintjük, és tudjuk, hogy az ösztrogén hormon hozzájárul az emlőrák kifejlődéséhez. A laboratóriumi vizsgálatok során pedig kimutatták, hogy a halolajban és olivaolajban található omega-3 zsírsav lelassíthatja a ráksejtek növekedését.

Dr. Trichopoulos szerint logikus, hogy az étkezés miért csak a változókor után kialakuló mellrákra van hatással. A fiatal korban kifejlődött emlőrák ugyanis genetikai okokra vezethető vissza, míg az idősebb nőknél az életmód, és a környezeti hatások a rák kialakulásának legfontosabb tényezői. Ilyen tényezők az elhízás, a mozgáshiányos életmód, a hormonkezelések, és a túlzott alkoholfogyasztás.

Forrás: Medipress hírszolgálat
Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra